KezdőlapGasztronómiaNagymamám almáspitéje

Nagymamám almáspitéje

Ha ősz, akkor egyértelműen mindenkinek az illatok és a színek jutnak eszében előszőr. Számomra az ősz nem jelent mást, mint finom meleg ételeket, amiket már ismerek, jól beváltak. Ilyenkor mindig ilyen ételeket vannak porondon, ami otthon érzetet ad. Nagymamám gyerekkoromban mindig almáspitét készített, amint bejött a hűvösebb időszak, hiszen frissen, melegen fogyasztva nem is esett jobban más a vadgesztenye szedés után.

A napokban elkértem tőle a receptet, mert kíváncsi voltam rá, hogy magamnak is el tudom-e készíteni és ezáltal újra élni a régi pillanatokat. Legnagyobb meglepetésemre – amellett, hogy ZSENIÁLISAN finom ez a sütemény – végtelen egyszerű volt, így kezdő konyhatündérként is probléma nélkül meg tudtam csinálni. Mutatom is, hogy mi kell hozzá:

A tésztához:

  • 45 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 25 dkg vaj
  • 2 db tojás
  • 2 evőkanál tejföl
  • ízlés szerint citromhéj

A töltelékhez:

  • 1-1,5 kg alma
  • 3-4 evőkanál barnacukor
  • 3 teáskanál fahéj
  • vanília aroma (ízlés szerint)
  • egy fél citrom leve

Elkészítés:

  1. A vajat a cukorral összemorzsoljuk, összekeverjük az átszitált liszttel és a sütőporral. Ízlés szerint egy kis citromhéjat is tehetünk bele.
  2. Egy kis mélyedést készítünk az egyvelegből és hozzágyúrjuk a tojásokat és a tejfölt.
  3. A kész tésztát hűtőbe tesszük 30-40 percre.
  4. Ameddig a tészta pihen, elkészítjük a tölteléket, amihez megpucoljuk és nagy lyukú reszelővel lereszeljük az almát.
  5. Kicsit kinyomjuk a levét és egy kis zsiradékon (a recept szerint étolajon, én kókuszzsírral csináltam, ezzel is jól működött) megdinszteljük és ízesítjük a cukorral, fahéjjal és a citromlével. Egy kicsit hagyjuk lassú tűzön hagyjuk pár percig állni, hogy összeérjenek az ízek.
  6. Kivesszük a tésztát a hűtőből, két részre osztjuk, majd belisztezett nyújtódeszkán kinyújtjuk őket.
  7. Kivajazunk és lisztezünk egy tepsit, amibe beletesszük az egyik tészta lapot, villával megszurkáljuk és finoman zsemlemorzsával megszórjuk.
  8. Ráhelyezzük az almás tölteléket és mehet rá a másik tészta lap, amit szintén megszurkálunk villával.
  9. Előmelegített sütőben 200 °C-on 25-30 perc alatt készre sütjük.

Nekem az egyik kedvenc receptem, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket! Hogyha elkészítitek, mindenképpen küldjetek nekünk róla fotót, vagy posztoljátok a #kedvencosziillat hashtaggel.

Ajánló