Vidéken még ma is nagy hagyománya van a disznóvágásoknak, de már korántsem annyira, mint korábban. 10-20 évvel ezelőtt még egymást érték minden hétvégén a disznótorok telente, mikor elég hűvösre fordult az idő.
Jellemzően disznóölő Szent András napján, november 30-án kezdődtek és egészen február végéig, március elejéig tartottak. A közeli családtagok, barátok összegyűltek a disznótorra segíteni. Már egész korán, hajnalban elkezdték a feldolgozását az egy, kettő, nem ritkán három malacnak is, ami estig el is tartott. Nem csak az egész éves húsfogyasztásuk elkészítése volt a cél, hanem a vidám, együtt töltött idő, a hagyományok életben tartása és az összesegítés is. Egyik hétvégén az egyik családnál volt disznótor, másik hétvégén a másik családnál.
Hagyományos elemek
Megvoltak a disznótor hagyományos elemei, munkái és ételei is. Elképzelhetetlen lett volna a reggeli pálinka, a finom, frissen sült pecsenye, sült máj vagy a kolbászkészítés nélkül egy-egy disznóvágás. De a töpörtyű készítése vagy a kolbászhoz szükséges bél kitisztítása is hagyományos feladat volt. A böllér volt az, aki irányította az egész disznóvágást, ő szúrt vagy kábította el sokkolóval a malacot és kezdte meg a hús feldarabolását szakszerűen.
Minden ház más
Tájegységenként eltérően, de a legtöbb helyen készült ilyenkor a húsból, csontból leves, pörkölt, pecsenye, sül kolbász, különböző hurkák, sült máj, töltött káposzta. A friss húsokból készült ételeknek nem volt párja. Sok családban ma is szülőről gyermekre, azaz anyáról lányára, apáról fiára száll a saját, hagyományos receptúra, az arányok, ahogyan készül a hurka vagy a kolbász. Persze mindenki a sajátjára esküszik.
Egész éves ellátás
Ilyenkor készítették el a kolbászt, a véres, rizses, májas hurkát, a szalonnát, a húsvéti sonkát, a töpörtyűt vagy az egész éves főzéshez szükséges zsírt is. A húsokon kívül a tartósítás, pácolás, füstölés is fontos szerepet kapott az eltarthatóság szempontjából, hiszen akkor még nem voltak a háztartásokban fagyasztók, hűtők, hanem ásott vermekbe, hidegebb helyekre, a kamra polcára kerültek az áruk.
Közösségi találkozóhely
A disznótor nem csak egy szükséges dolog volt, hanem nagyszerű közösségi találkozóhely is. Egész kicsi gyerekektől a nőkig, férfiakig, idősekig jelen volt a család apraja-nagyja. Mindenkinek akadt tennivalója. A kisgyerek foghatta a malac farkát, ami szerencsét hozott. Az idősek pucolták a rengeteg hagymát, fokhagymát, kevergették a töpörtyűt. Az asszonyok készítették az ebédet, a vacsorát, készültek elő a hús feldolgozására. A férfiak pedig kint álltak helyt a pörkölésnél, forrázásnál, a hús szétdarabolásánál. Meghívták ilyenkor a komákat, szomszédokat, közeli rokonokat is vacsorára, mikor minden feladattal megvoltak, minden elkészült. Sokszor reggelig kártyáztak, beszélgettek, iszogattak.
Brutálisnak tűnhet annak, aki még sosem vett részt egyen sem, de szükséges volt. Akkoriban nem lehetett húst kapni az üzletekben bármikor, bárhol, bármennyit. Mindenki maga termelte meg az ennivalója nagy részét, nevelte fel a húshoz szükséges csirkét, disznót, marhát, libát, kacsát és a zöldségeket, gyümölcsöket is.
A most boltokban kapható húsok sem készülnek nagyon máshogy, az igazat megvallva.
Mayerné Répási Adrienn
Csatlakozz facebook oldalunkhoz még több vidéki hagyományért!
