Úgy százötven éve Magyarországról teljesen kipusztultak. Tizenöt esztendeje megkezdődött a szisztematikus visszatelepítésük, míg manapság, a túlszaporodásuk miatti természeti káresemények okán már konferenciákat is összehívnak. A hódok újra velünk élnek, egyes környezetvédők ismét a gyérítésüket javasolják.
Az eurázsiai, vagy európai, vagy közönséges hód (Castor fiber) manapság újra óriási gondokat jelent az emberi élőhelyre. Egykoron húsukért, pézsmájukért és prémjükért vadászták. Emiatt Magyarország hódállománya a 19. század közepére kipusztult, 1858-ban Ács mellett, a Concó-patakban észlelték utoljára. A 20. század utolsó évtizedében az ausztriai és magyar WWF (World Wildlife Fund – Vadvédelmi Világalap) együttműködésének eredményeképpen a faj visszatelepítése megkezdődött a Duna ausztriai szakaszán.
Majd pedig, az ezredforduló után a Tisza középső és felső folyásánál, 2006 őszén pedig Hódmezővásárhelyen történt jelentős telepítés. A 2004-es év óta minden szabadon engedett példányt nyomkövető rendszerrel szerelnek fel. Magyarországon védett állat, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
Árvízi vészhelyzetet is okozhatnak
Spontán vándorlásuk révén már a Zagyva és a Tápió mentén is megjelentek. A jelenlegi magyarországi állomány zömét a korábbi külhoni telepítések szaporulata adja. 2013-ra a hódpopuláció már meghaladta az ezer egyedet, és a fadöntésekkel helyenként jelentős gondokat is okozott. A visszatelepítés „sikerét” jelzi, hogy a hazai állomány 2019 végére megközelítette a tízezer példányt. A túlszaporodott hódok jelentette problémákra való tekintettel 2019. december 9-én, a Magyar Természettudományi Múzeumban, megtartották az első országos hódkonferenciát is.
Életterével, sajátos nyomaival térségünkben, a Közép-Tisza vidékén, a Tisza, a Tisza-tó, a Zagyva mentén manapság már egyaránt találkozhatunk. Jelenlétükről leginkább kidöntött fák árulkodnak, de gyakran építenek vízfolyási akadályt képező gátakat is. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) szakemberei a közelmúltban, a Tápió folyón Újszász térségében, az állatok olyan mértékű károsítását is tapasztalták, mely hódtorlaszok már-már a töltés védképességét gyengítették, amellyel árvízi veszélyhelyzetet idéztek elő.
A hódok által épített „létesítményeket”, illetve a gátoldalba vájt hódüregeket munkagépekkel bontották el a vízügyi szakemberek a napokban.
Két évtized alatt túlszaporodtak
A hódok Zagyván tapasztalt jelenlétéről Siklós Viktor természetjáró/természetvédő, a szolnoki Gördögök SE tagja is felhívta a környezetbarátok figyelmét közösségi oldalán. Hírportálunknak is nyilatkozott az ügyben: – Az Alsó-Zagyva-völgy szolnoki szakasza a helyi értéktár elemei között van nyilvántartva. A terület festői szépségű. Értékét a folyó és az azt szegélyező öreg fűzfák adják, melyek legidősebb egyedei már jócskán száz év felett lehetnek. Ez az érték azonban nem sokáig marad az, ha nem teszünk érte. Az úgynevezett „Gazdák hídja” felé eső partszakasz száz méteres részén, egy 2020 nyár végi vihar az idős fák tucatjait törte ketté.
Pont azt a partszakaszt pusztította el, amely a legidősebb, legszebb fákat őrizte eddig.
– A vihar jól rámutatott a helyzetre, a fák öregek, utánpótlásuk pedig nincs. Ám ettől van egy nagyobb probléma is. Az országszerte túlszaporodott hódok iszonyatos pusztítást végeznek a Zagyva mentén is. Gyakorlatilag már a teljes szolnoki szakaszon jelen vannak, és már alig van olyan fűzfa, amit ne kezdtek volna el megrágni. Rágásuk partszakaszokról tüntette már el a folyót szegélyező őshonos füzeket az elmúlt évek alatt. Nem válogatnak, fiatalabb és emberöltőnyi életkorú fák is dőlnek ki, napról napra. Nem kell sok idő ahhoz, hogy a még megmaradt fáknak nyomuk se maradjon.
– A folyómeder egy- két éven belül már csak egy csatorna képét fogja mutatni. Az elrágott fák nem sarjadnak ki, nem nő helyettük másik. A nemes fák helyét majd elfoglalja a gyalogakác és más sűrű cserje. Hiába telepítenénk vissza facsemetéket, amíg a hód itt az úr, nem sok értelme lenne. Meglátásom szerint, a hódállomány jelentős csökkentésére és létszámának ellenőrzésére lenne szükség – vélekedett a környezetvédő. Siklós Viktor fotókkal alátámasztott felvetése ügyében megkerestük a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóságát, hogy hivatalos, szakmai állásfoglalást adjanak a problémáról.
Nem a hódokkal, hanem az emberekkel van a probléma
Érdeklődésünkre Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága Közép-Tisza–Jászság Természetvédelmi Tájegység természetvédelmi tájegységvezetője reagált.
– A hódállomány kezelése a természetes ragadozók hiányában igen nehézkes.
– A populáció nagyságát az élőhelyi adottságok szabályozzák. Egyelőre az éves felmérések a Tiszán még emelkedést mutatnak, a Zagyván valószínűleg már stabilizálódott. Természetvédelmi szempontból nem a hóddal van a probléma, hiszen őshonos állatfajról van szó, hanem az élőhelyek emberi hatásra történt drasztikus csökkenésével.
– Elsősorban azon élőhelyek szűkülnek és tűnnek el az emberi tevékenységek során, amelyek kifejezetten kedveznek a hódnak, továbbá számunkra embereknek is magas tájesztétikai értékkel bírnak – hangsúlyozta a szakember.
A természet újraéled(ne)
– Miután a folyóparti füzesek a vízfolyások mentén, igen keskeny sávban találhatóak meg, ezért nyilvánvalóan igen sérülékeny élőhelytípusnak minősülnek. Adott esetben ugyanis az árvizek, a jeges áradások, erős, viharos szelek, különböző emberhez köthető beavatkozások mind hatást gyakorolnak rájuk, ráadásul a hódok is előszeretettel rágják, döntik ki ezeket a fákat.
– Fontos hangsúlyozni, hogy egy jól működő természeti rendszerben a hód rágása nem okoz problémát, hiszen az egyes élőhelyek és az azokat alkotó növénytársulások, ezekhez köthető állatközösségek folyamatos, dinamikus kölcsönhatásban élnek.
– A hódok által kidöntött fák egy része nem pusztul el, hanem tőről sarjad, a fűzfa újra hajt, továbbá a közelben, ha alkalmas talajviszonyok alakulnak ki, akkor magról is szépen hajt. Van tehát lehetősége megújulni, újabb területen felnőni, szaporodni. A probléma jelenleg az, hogy az ember által szabályozni kívánt rendszerben a jelenlegi hullámtereken sem a természetes folyódinamika, sem pedig az ezzel szoros összefüggésben lévő élőhely-átalakulás, illetve élőhely-kialakulás nem tud működni.
– Azért nem, mert a gátak közé szorított folyók mentén a rendre kialakuló, túl magas vízborítás és az emberi tevékenységek ezeket a folyamatokat állandó jelleggel akadályozzák – vázolta fel a helyzetet Monoki Ákos tájegységvezető.
szeretemamezogazdasagot.hu / szoljon.hu
