Van egy Győr-Moson-Sopron megyei falu, amely évről-évre egyre több ember érdeklődésének középpontjába kerül – kizárólag február végén, március elején. Csáfordjánosfán a csáfordi erdő alja ekkor fehér virágszőnyegbe borul, nyílnak a tőzikék, amelyek a tavasz első hírnökei. Az idei korai enyhülés jót tett ezeknek a szépséges virágoknak, mert már február legvégén pompázni kezdett az erdpő. Mi egy hétköznap délelőtt jártunk ott, s a legnagyobb meglepetésre ekkor is sok száz emberrel találkoztunk.
„Hé! Nem látják, hogy ez egy magánparkoló? Mit álltak ide?”
Mérges hölgy ordít az úton, igaza van, bár a tábla kihelyezése nem volt éppen egyértelmű. Mindegy, visszakocogunk a kocsihoz, és szerencsénk is van, mert a tanösvény mellett kialakított parkolóban épp most szabadult fel egy hely.
Képzelem, hogy a csáfordiak mennyire várják már a tőzike elvirágzását.AZ ÉV 49 HETÉBEN CSENDES, ISMERETLEN FALU CSAK EBBEN A HÁROM HÉTBEN ÉLÉNKÜL MEG, DE AKKOR NAGYON.Tán a koronavírus miatti bezártságot unják már nagyon az emberek, tán ez a szépséges tavaszi szerda vonzott oly sokakat a csáfordi erdőbe, de ezen a napon rengetegen látogattak ki ide. Köztük néhány busznyi iskolás és óvodás. A kicsiket még csak-csak le lehetett kötni egy-egy szál virággal, a nagyokat viszont cseppet sem érdekelte mindaz, ami miatt a tanárok kihozták őket ide.
Mentségünkre szolgáljon, anno, kamaszként mi is ilyenek voltunk. Csak a bűzt okádó buszszörnyeteget tudnám még feledni, amelynek motorját folyamatosan járatta a sofőr, így a régi típusú függönyös busz fertelmes dízelszagot öntött ki magából.
A TANÖSVÉNY ELEJÉT – KI TUDJA MIÉRT – ÖSSZETÖRT TÉGLÁKKAL SZÓRTÁK TELI.Ha ezzel az volt a cél, hogy a járást megnehezítsék, sikerrel jártak. Ha az, hogy elriasszák az embereket a sétától, akkor kudarcot vallottak. Miután átverekedtük magunkat ezen a pár száz méteren, máris a Répce folyó mellett álltunk, majd a hídon átkelve bukkant fel a csáfordi erdő, amelynek közepén vezetett át a Tőzike tanösvény.
Lassan itt lenne az ideje annak, hogy tisztázzuk: mi az a tőzike? Első ránézésre olyan, mint egy hóvirág, de mégsem az. 15-35 centi magasra nő,A HÓVIRÁGNAK AMÚGY NEM ENNYIRE SZÉLES A VIRÁGAés nincsenek is benne sárgás foltok. Nagyjából ezzel össze is foglaltam a legfontosabbakat, aki ennél többet szeretne tudni, nézze meg a Növényhatározóban.
Mielőtt beléptünk volna a csáfordi erdőbe, még megcsodáltuk a mező szélén áruló jóember portékáit – nem tagadom, vettem egy porcelán tőzikét, darabja egy ezres volt, de úgy gondoltam, hogy ha már eljöttem ide, legyen egy emlékem, meg aztán a szimpatikus fizimiskájú eladó is oly kedvesen kínálta.MÁSOK IS VETTEK, LÁTTAM, MILYEN NAGY ÓVATOSSÁGGAL HOZTÁK A KEZÜKBEN A KIS SZUVENÍRT.De innentől már nem volt mese, ott álltunk az erdő szélén, semmi sem akadályozott meg bennünket a tőzike-tenger csodálatában. Illetve ez nem teljesen volt igaz, mert a tanösvény két oldalára madzagot húztak az illetékesek, gondolom, ezzel próbálták megakadályozni, hogy az emberek bevessék magukat a fák közé és mindent összetapossanak. Ez hellyel-közzel sikerült is, bár azért néhol szomorúan tapasztaltuk az emberi barbárság jeleit, a taposás nyomokoat. Egyszerűen nem fért a fejembe, mit nem lehetett látni a madzagon túlról, és miért kellett betörni a virágok közé. Hacsak nem egy jól sikerült szelfi miatt kellett mindezt megtenni.
KÜLÖNBEN PONT EZEK A SZELFIK, AZ INSTAGRAMRA KITETT KÉPEK ÖZÖNE OKOZTA A HELY HIHETETLEN NÉPSZERŰSÉGÉT.Tízenöt éve egyszer már jártam itt. Akkor a kutyát sem érdekelték a tőzikék, meg madzagot sem kellett felrántani. Mindegy, ez már a modern kor vívmánya. A virágszőnyeg ellenben tényleg csodaszép volt. Szavakban ezt úgysem lehet nagyon visszaadni, szerencsére Csudai Sándor kollégám szép fotói talán segítenek abban, milyennek láttuk mi a csáfordi erdőt.
Különleges szeglete ez Magyarországnak. A fokozottan védett természetvédelmi területen a fák állva haltak meg. Ezt rögtön meg lehetett állapítani a sok-sok kidőlt és helyben hagyott fából, amelyet nem mozdítottak el.EGÉSZEN ROMANTIKUS KÉPET ALKOTOTT A TÖBB ÉVVEL EZELŐTT KIDŐLT FA, S A KÖRÜLÖTTE MINDENT BELEPŐ TŐZIKE LÁTVÁNYA.Sőt, volt olyan virág, amely a fa gyökerére rárakódott földcsomóból hajtott ki. Ezek a korhadó holtfák teremtemek helyet az újabb és újabb virágoknak, élőlényeknek. Tényleg meseszerű az egész. Azok a fák, amelyek még állnak, nagyon öregek.VANNAK OLYANOK, AMELYEK 250-300 ÉVESEK.Egyes fák törzsén nevek olvashatóak. Atala-fa, Tibor-fa, Ödön-fa. Az erdő egykori tulajdonosa a Simon család volt, az ő családtagjainak neveiről kapták nevüket ezek a fák.
Amikor az erdő véget ér, akkor az ösvény egy mezőn jobbra kanyarodik. Innen is jó belátás nyílik a tőzikés erdőbe, de itt már arra is van lehetőség, hogy nagy óvatossággal az erdő széléig menjünk, így kerülve a legközelebb ezekhez a virágokhoz. Itt tényleg minden lépésre figyelni és vigyázni kell, nehogy letapossuk a virágokat. Az utóbbi időben ezzel volt a legnagyobb gond a csáfordi erdőben, mert nagyon sok tőzike lelte halálát a kiváncsi és törtető turisták miatt.
A mezőn haladva először a harkályok jellegzetes munkavégzésének hangja szól, majd nagyjából száz egybeterelt gimnazista ordítása – ezt azért nehezebben viseli az ember. Le is térünk a ösvényről, hogy kikerüljük őket, maszk senkin sincs, s bár szabad ég alatt vagyunk, azért jobb, ha óvatos az ember. Az erdő különben hamar véget ér.HA A RÉTI ÖSVÉNYEN MEGYÜNK, AKKOR JOBB KÉZ FELÉ ESIK A TŐZIKÉS ERDŐ, MIKÖZBEN A BAL KÉZ FELÉ ESŐ MÁSIK ERDŐBEN EGYETLEN SZÁL TŐZIKE SEM NYÍLIK.Ebben csak az a furcsa, hogy a két erdőrész között alig 50 méter a távolság. A mezei út további érdekességeket már nem tartogatott, úgyhogy mi is visszafordultunk.
A visszavezető úton elkészült még pár fénykép, szembe jött vagy 200 új ember, s mire kiértünk az út mellett hagyott kocsinkhoz, meglepődve láttuk, hogy a parkoló autók száma megsokszorozódott. Jut eszembe,A CSÁFORDJÁNOSFA ÉS RÉPCESZEMERE KÖZÖTTI ÚTON VAN MAGYARORSZÁG LEGÖREGEBB KŐRIS-FASORA,de ezek a fák még nem virágoztak ki, csak kopaszon nyújtóztak az ég és a nap felé. Ám hamarosan, amikor virágba borulnak, tényleg szépséges látványt adnak majd. Ekkor viszont már a tőzikék virágzása ér véget, szóval, ezt a fasort tényleg csak az láthatja majd, akinek dolga van errefelé.
Nekünk már nem volt, indultunk hazafelé. A mérges nő sem kiabált senkivel. Vagy legalábbis, mi már nem hallottuk.
szeretemamezogazdasagot.hu / origo.hu
