KezdőlapAgrárvilágHírekMárcius 22. – A víz világnapja

Március 22. – A víz világnapja

Amikor kinyitjuk a csapot, átkelünk a Tiszán vagy megmártózunk a Balaton hűsítő vizében egy nyári forróságban, szerintem senki nem gondolkozik el azon, hogy milyen állapotban lehetnek a vízkészleteink, hogy esetleg mi mit tehetünk minőségük javítása érdekében. Fontos kérdés még hogy a jelenlegi jónak mondható állapotot meddig lehet fenntartani.

A világnap története

A víz életünk szerves részét képezi, így egyértelmű volt, hogy egy különleges alkalom szükséges arra, hogy megálljunk egy pillanatra és másképpen tekintsük e természeti kincsünkre. A víz világ napja minden évben március 22-én megtartott esemény. Ezt a dátumot az 1992-ben tartott Rio de Janeirói ENSZ konferenciát követően kezdeményezték a közgyűlés tagjai, majd 1993-ban meg is tartották az első Víz világnapját.

A világnap célja

A célja elsősorban az volt, hogy a Föld vízkészletének végességére irányítsák a lakosság figyelmét. Véleményük szerint, ha minden évben ugyanazon a napon kampányokkal, rendezvényekkel és különböző akciókkal felhívják a figyelmet a víz szerepének a fontosságára akkor remélhetőleg kialakítható egy állandó odafigyelés és felelősségérzet a társadalomban. A világnap szervezői azonban nem csak a nagy szervezetek és a kormányok aktivitására építenek, hanem a mikrokörnyezet szemléletében is változást remélnek. Ezen rendezvények sokszínűsége mutatja meg azt számunkra, hogy a víz milyen értékes, és mekkora szerepe van mindennapjainkban. Minden évben március 22-én szó esik a vízkészletek mennyiségéről, minőségéről és fontosságáról, amelyet egy szóban úgy tudnánk kifejezni, hogy a nélkülözhetetlenségéről.

fotó: piqsels.com

Az évek témái

A 2017-s év mottóját egyszerűen úgy lehetne értelmezni, hogy: „Szennyvizek? Tisztavizet!” Ebben az esztendőben a világnap a szennyvíz mennyiségének csökkentésére és a keletkező szennyvíz újra felhasználási arányának a növelésére szerette volna felhívni a figyelmet.

A 2018. évi világnap a „Védd természetesen” mottóval rendelkezett, ekkora a program célja arra irányult, hogy fel kell ismernünk, hogy minél több erdőt telepítsünk, hagyjuk a folyókat és a patakokat a saját medrükben csörgedezni és állítsuk helyre a vizes élőhelyeket, hiszen ezek tartják egyensúlyban a víz körforgását.

A 2019-s évben a „Vizet mindenkinek!” volt a világnap mottója. Ekkor a programok és pályázatok arra akarták ösztönözni a lakosságot, hogy tudatosítsuk magunkban nap mint nap azt a tényt, hogy a vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog. 2019-ben arra is rá akartak világítani, hogy a világnak ez nem minden részén valósul meg problémamentesen.

2020-ban a rendezvények és a pályázatok szlogenje a „Víz és klímaváltozás” volt. A vizeink klímaváltozásra gyakorolt hatását tartották szem előtt ebben az évben hiszen, ha a vizet körültekintően használjuk fel és próbáljuk azt a lehető legjobban megóvni életeket menthetünk vele.

A 2021-s év mottója

„A víz érték! Becsüld meg!” A pályázatokkal szerették volna azt tükrözni, hogy a víz minden ember életében mást és mást jelent. A saját gondolataidat és érzéseidet szerették volna viszont látni a szervezők, hogy milyen jelentősége van a víznek, a családokban, az otthonokban, az iskolákban vagy akár a munkahelyeken

A víz harmóniát teremt, életet hoz és segít a természeti kincsek megőrzésében, ezért óvjuk vizeinket.

Ajánló