KezdőlapÉrdekességekEbből a két gyümölcsből kevés lesz az idén

Ebből a két gyümölcsből kevés lesz az idén

Megtizedelték a kajszi- és az őszibarack ültetvényeket az elmúlt napokban tapasztalt fagyok, így fel kell készülni arra, hogy idén jóval kevesebb lesz a két közkedvelt magyar gyümölcsből – erről beszélt az InfoRádiónak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke és Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Kelemen Péter szerint pontos számokat és arányokat még korai mondani, de azt biztos, hogy a húsvét után néhány napig tartó hidegbetörésnek a kajszibarack és az őszibarack jelentős része áldozatául esett.  „A magyar boltok pultjain, illetve a zöldséges standokon egy jó évhez képest kevesebb hazai gyümölcsöt fogunk találni, és több import érkezhet” – írja az agrotrend.hu cikke.




Hangsúlyozta: 

A JELENLEGI FAGYOKBAN MÁS EURÓPAI ORSZÁGOK IS ÉRINTETTEK, NEM KIZÁRT A DRÁGULÁS, AZONBAN SZEZONINDULÁSIG MÉG 4–6 HETET KELL VÁRNI, ÉS AKKOR VÁLHAT VILÁGOSSÁ, HOGY HONNAN IS INDULHATNAK AZ ÁRAK, ÉS ABBÓL LEHET MAJD KÖVETKEZTETÉSEKET LEVONNI.

Leginkább a kajszi- és őszibarackok, valamint a meggy és cseresznyefélék vannak veszélyben az áprilisi fagyok miatt, ugyanis ezek virágoznak a legkorábban. Az agrártárca szerint biztos lesz fagykár, annak mértéke azonban majd később derül ki – erről már az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára beszélt ugyanitt.

Mint elmondta, a gazdálkodók védekezésének intenzitását látva biztosan keletkeztek károk, de ezeket még nem lehet felmérni, a rügyfakadás és a virágzás mutatja majd meg, mekkora a baj.

Ajánló