KezdőlapAgrárvilágHírekÁremelésben látnák a kiutat a kereskedelmi pálinkafőzdék

Áremelésben látnák a kiutat a kereskedelmi pálinkafőzdék

Komoly bajban vannak, mert kétszeresére drágult a gyümölcs. Árat kellene emelniük, de azt nem biztos, hogy elbírja a piac.

Pálinka csak Magyarországon termelt gyümölcsből készülhet, és a főzés minden egyes lépését az országhatáron belül kell elvégezni – írja az Infostart cikke alapján az agrotrend.hu. A hazai gyümölcstermesztést azonban több alkalommal is komoly problémák sújtották az elmúlt években, például a barack ára az egekben van: amíg néhány évvel ezelőtt még 200 forintért lehetett hozzájutni a gyümölcshöz cefrézéshez, addig legutóbb már 400 forintos kilónkénti árról lehetett hallani – fogalmazott az InfoRádiónak a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

Mihányi László további nehézségként említette, hogy a pálinkát komoly adó sújtja, amit bele kellene építeniük az árakba. Az áremelést azonban nemcsak a gyümölcsök drágulása, hanem az egyéb, például az energia és az üzemanyagok árának az emelkedése is indokolttá tenné – tette hozzá a szakember.

Fotó: MTI

Mint mondta, már régóta nagyon alacsony árréssel dolgoznak a kereskedelmi főzdék, ami még jobban szűkül, más kérdés, hogy a piac mit bír el, hiszen, ha komoly áremelést eszközölnek a cégek, a pálinka helyett más alkoholtermékek felé fordulnak majd a fogyasztók.

A pálinkatanács elnöke szerint a lehetséges áremelés mértéke terméktől, gyümölcstől is nagyban függhet, de az sem okoz könnyebbséget, hogy a piac éppen, hogy újranyitott, igaz, a 2019 előtti évekhez képest még mindig nagyjából 40 százalékos lemaradásban van.

Mihányi László arra is kitért, hogy bár a kereskedelmi pálinkafőzdék nagy része a HoReCa (szállodaipari és vendéglátó) szektorban értékesít, a Pálinka Nemzeti Tanács nem a magánfőzés ellen szólal föl akkor, amikor azt kéri, hogy a pálinkafőzést szigorúbban ellenőrizzék, hanem azok ellen, akik a magánfőzés mögé bújva zugfőzdéket üzemeltetnek, és esetlegesen a termékeik bekerülnek a vendéglátóhelyekre úgy, hogy „töltögetik” az üvegeket.

agrotrend.hu

Ajánló