Az olasz espresso nem csak egy adag koffein: ez egy társadalmi és kulturális rituálé, amelyet a félszigeten nemzeti kincsként tartanak számon, amelynek érdemes szerepelnie az Unesco fennkölt szellemi örökség listáján.
Az olaszok naponta körülbelül harmincmillió espresso-t kortyolnak el Velencétől Szicíliáig, porceláncsészékben vagy kis poharakban, egy csepp tejjel vagy anélkül. Számukra ez nemcsak magányos élvezet, hanem a vidámság pillanata is.
„Az espresso ürügy arra, hogy elmondd egy barátodnak, hogy törődsz vele” – magyarázza Massimiliano Rosati, az ősi és tekintélyes nápolyi Gambrinus kávézó tulajdonosa, aki részese annak a hivatalos kezdeményezésnek, hogy ezt a rituálét felvegyék a szellemi kulturális örökségek közé.
„Minden nap, bármely időpontban ihatjuk. Ez egy közös élmény, egy varázslatos pillanat” – lelkendezik.
A márványpult mögött trónoló, csillogó gép süvít és remeg, amikor a „barrista” az őrölt kávét belepakolja a kis edénybe, amelyet behelyez a gépbe, mielőtt aktiválna egy kapcsolót, amellyel a szinte forrásban lévő víz az illatos szemcséken átfut.
Milyen a tökéletes espresso?
Egy tökéletes espresso körülbelül 25 milliliteres és aromájának „intenzívnek és virágos, gyümölcsös, csokoládé és pörköltkávé ízekben gazdagnak kell lennie” az 1998-ban alapított Olasz Espresso Intézet szerint ezek a márványba vésett szabályok.
„Az eszpresszónak testesnek és bársonyosnak kell lennie, kellő adag kesernyés ízzel” – pontosítják, és a látványról sem feledkeznek meg: „fekete felé hajló mogyorókrémszín, melyet sárgásbarna tükröződés jellemez”.
Fotó: pixabay.com
A világörökség nyilvántartásba vételére vonatkozó kérelmet az olasz Földművelésügyi Minisztérium az UNESCO olasz nemzeti bizottságának küldte meg, amelynek viszont március 31-ig kell benyújtania azt az ENSZ párizsi ügynöksége központjába.
Az Unesco már számos olasz hagyományt elismert, mint a szarvasgomba-vadászatot, a nápolyi pizza művészetét, a mediterrán étrendet és a cremonai hegedűkészítést.
„Egy espresso elfogyasztása „bizonyos értelemben egy szent szertartás” – erősíti meg Annamaria Conte, a 70 éves nyugdíjas tanár, a híres San Carlo operaháztól és a tengerparttól kőhajításnyira található Gambrinus törzsvendége.
Egyes amatőrök szívesen kísérik kávéjukat mini pizzákkal vagy kis, cukorral bevont sült tésztagolyókkal, miközben szomszédaikkal beszélgetnek.
„Amikor külföldre megyek, azt látom, hogy az emberek sorban állnak, hogy megvegyék a kávéjukat, egymás mögött állnak, néha az okostelefonjukat nézik, vagy egyedül ülnek a sarokban egy könyvvel. Nálunk ez nem így történik” – hangoztatja Rosati.
Az emlékek felidézése
„Nápoly egyes részein még mindig él egy szokás. Ha valaki meglátogat minket, akkor nem tortát vagy virágot hoz, hanem cukrot és kávét” – mondja.
A torinói Angelo Moriondo volt az, aki szabadalmaztatta az első eszpresszógépet 1884-ben, de egy milánói, Desiderio Pavoni állt rá a tömeggyártásra.
Az espresso nagy népszerűségnek örvend az ország északi és déli részén egyaránt, de régiónként árnyalatnyi eltéréssel: egy kicsit hosszabb, egy kicsit testesebb vagy egy pohár szénsavas víz kísérettel.
Fotó: pixabay.com
A Pantheontól nem messze található egy római intézmény, a Sant’Eustachio kávézó, ahol Yael Lesin-Davis, a 28 éves brit származású turista egy „Moretto”-t, tejhabbal és kakaóporral kiegészített espresso-t fogyaszt: „Nagyon sok gyerekkori emlékem kötődik ehhez a helyhez, ahova eljöttem egy kávéra, ez nagyon jó!”
A kávézó tulajdonosa, Raimondo Ricci számára egy kis espresso képes elűzni a magányt, még akkor is, ha egyedül iszik: „Néha otthon kávét készítünk, és az a kávé segít életben tartani a társaságot, mert megtölti a szobát és a házat aromával és felidézi az emberekben a szép emlékeket.”
TulipGarden Café / EURONEWS
