KezdőlapKávé-világÓriási hiány lesz a kávéból a globális felmelegedés miatt

Óriási hiány lesz a kávéból a globális felmelegedés miatt

A kávé lehet a klímaváltozás igazán nagy vesztese, ami különösen érzékenyen érinti Európát, a világ legnagyobb kávéfogyasztóját. Ha nem is a legrosszabb forgatókönyvvel számolunk, akkor is a legjobb területek legalább a felükre fognak csökkenni a 2000-es szinthez képest, elsősorban az évi átlaghőmérséklet emelkedése miatt.
A globális felmelegedés miatt eltolódnak a termőterületek, és változik a besorolás, hogy kiválóan vagy csak közepesen, netán épphogy alkalmasak az adott termény termesztésére.

A fogyasztói szempontokon túlmenően ez húsba vágóan érinti a fejlődő országok kistermelőit, akiknek a megélhetése múlik ezen. Az éghajlatváltozás mérséklésén túlmenően az alkalmazkodás, a hosszú távú tervezés és a gazdák felkészítése segítséget nyújthat, azonban ezt már most el kell kezdeni.

A kávén kívül a probléma az avokádót és a kesudiót is érinti, ezeknél azonban nagyobb a klimatikus mozgástér, ugyanis a megszűnő termőterületek helyett újak válhatnak alkalmassá. Ebben az esetben azonban még több lehet az erdőirtás, hogy új mezőgazdasági területeket lehessen létesíteni.

Mint azt megírtuk, a szakértők szerint óriási ársokk előtt áll a kávépiac. Az olcsó, 100-300 forintos papírpoharas kávék világának hamarosan vége szakad, így várhatóan az alsó kategória megszűnik.

Index

Ajánló