KezdőlapAgrárvilágHírekKézműves Kiválóságok díj: a Mayer Málna vitte a pálmát!

Kézműves Kiválóságok díj: a Mayer Málna vitte a pálmát!

Az Év Agrárembere és a Magyarország Legszebb Birtoka kitüntető díjak szervezői kifejezetten fontosnak tartják a magyar mezőgazdaság, élelmiszerelőállítás szépségein keresztül bemutatni a termelői munka gyümölcsét. Ez a gondolat volt az elindítója a Kézműves Kiválóságok díjnak, melyet szeptember 29-én immár másodszor adtak át a szintén a cégcsoporthoz tartozó Tulip Garden Cafe-ban.

„A díj célja megismertetni hazánk kézműves kiválóságait, legyen szó gyümölcsléről, vagy akár szörpről”  – mondta Tóth Diána a díj főszervezője, aki elárulta, idén is rengeteg szörpből, lekvárból és gyümölcsléből válogathatott a zsűri. „A lekvár újdonságként szerepel a díjazottak között, hiszen tavaly ilyen terméket nem bírált a zsűri ”– folytatta a főszervező, akitől megtudhattuk, hogy a bírálat során megválasztották Magyarország Szörpjét, Magyarország Gyümölcslevét, Magyarország lekvárját és a Tulip Garden Cafe különdíjasát is.

A díjakat Hamvas Atanáz tulajdonos és Urkom Katalin, a kávézó vezetője adták át.

Az idei évről elmondható, hogy a Mayer termékek, s azon belül is a málna vitte a pálmát, hiszen az ítészek mind a szörpök, mind a lekvárok közötti versengésben a Budakeszi illetőségű cég málna készítményét találta legjobbnak. A gyümölcslé kategória első helyét a Táborhegyi Kormin Szőlő nyerte el, a Tulip Garden Cafe különdíjasa pedig a Kertünk Kincsei termékek lettek.

„Meggyőződésünk, hogy egy szakmai zsűri által megítélt díj nem pusztán a termelő munkásságát és termékét ismeri el, hanem bizalmat ébreszt a fogyasztóban is az adott élelmiszer iránt” – hangoztatta a díjátadón Hamvas Atanáz, aki a győzteseknek gratulálva azt is elárulta, hogy a zsűri idén sem volt könnyű helyzetben, hiszen szerencsére rengeteg kézműves kiválóság készül hazánkban.

TulipGarden Cafe

Ajánló