A nyár végi tartósítás olyan, mintha egy kis darabot akarnánk eltenni a napfényből – üvegbe zárni a nyár ízeit, illatait és emlékeit, hogy a tél sötétebb napjain is visszaköszönjön a meleg évszak derűje. 

A régi idők asszonyai már július végén, augusztus elején tudták, hogy elérkezett az „üvegbe zárás” ideje. A kertben minden egyszerre érett, a kamrák megteltek a napfény színével, és a konyhákban zsongott az élet: csattogtak a fedők, rotyogott a lekvár, csilingeltek a befőttesüvegek. Nem volt fagyasztó, nem volt hűtőlánc, mégis megoldották, hogy a család télen is kapjon vitamint, ízt, melegséget.

A tartósítás nem csupán konyhai feladat volt, hanem életmód, szertartás és bölcsesség. Aki tudta, hogyan kell elrakni a nyár ízeit, az biztonságot, gondoskodást teremtett. És bár ma már polcokon vár minket mindenféle lekvár és savanyúság, a házi tartósításnak megvan az a semmivel sem helyettesíthető lelke, amit csak az tud, aki saját kezűleg teszi el a termést.

A lekvárok és befőttek világa

A lekvárfőzés talán a legédesebb hagyomány. Amikor a szilva, a sárgabarack vagy a szeder illata belengi a konyhát, az ember szinte látja maga előtt a régi időket: a nagymama keveri a hatalmas fazekat, a gőz az ablakon párafoltokat rajzol, és a fakanál minden fordulása egy-egy emlék.

A régi háziasszonyok nem mérleggel és grammokkal dolgoztak, hanem szemmel és érzéssel. Tudták, mikor sűrű a lekvár, mikor csillog a színe úgy, mint a naplemente. Tartósítószer helyett a hosszú főzési idő, a cukor és az üveg légmentes lezárása őrizte meg a gyümölcsöket.

A barack, a szilva, a körte és az alma mind alkalmas befőttnek, és a lébe gyakran tettek egy kevés fahéjat, szegfűszeget vagy citromhéjat, hogy a tél derekán, amikor kinyílik egy üveg, a konyhát újra elárassza a nyár illata.

Savanyítás – a tél vitaminraktára

A savanyúság készítése a másik nagy nyár végi mesterség. Az ecet illata, a roppanó uborka, a pirosló paprika, a torma és kapor jellegzetes illata mind-mind a tartósítási szezon szimfóniája.

A régi időkben az asszonyok nemcsak ecetesen, hanem erjesztéssel is savanyítottak. A savanyú káposzta, az uborka és a cékla ily módon nemcsak ízletes, hanem egészséges is lett, hiszen a tejsavas erjedés probiotikus hatású, segíti az emésztést és erősíti az immunrendszert.

A régi házaknál a pince hűvösében sorakoztak a hatalmas cserépedények, bennük a lassan pezsgő savanyúságok. A tetejükön egy fadarab, rajta egy kő – így tartották a zöldséget a lé alatt. Nincs abban semmi bonyolult: a természet maga végzi a munkát, csak türelem kell hozzá. És talán ez az egyik legszebb üzenete ennek az időszaknak – a türelem és a természetbe vetett bizalom.

Aszalás – amikor a nap az igazi tartósítószer

Az aszalás a tartósítás legősibb formája, hiszen nincs hozzá másra szükség, csak napfényre és türelemre. A szilva, a körte, az alma és a sárgabarack mind remekül aszalható. Régen szitaszerű fakeretekre terítették a gyümölcsöt, és a napra tették, néha letakarva egy finom gézzel, hogy a rovarok ne férjenek hozzá.

A kemencék kihűlt melege is alkalmas volt aszalásra: amikor a kenyérsütés után a kemence már csak langyos volt, a gyümölcsöt betették szikkadni. Az így készült aszalvány nemcsak csemege, hanem vitamindús téli finomság, ami akár gyógyhatású is – gondoljunk csak az aszalt szilvára, ami természetes hashajtóként is ismert.

Ecetek, szirupok és gyógyitalok

A nyár végi bőség nemcsak ételek formájában, hanem italokban is megőrizhető. A bodzából, mentából, citromfűből, málnából vagy akár a levendulából készült szirupok és ecetek igazi kincsek.

A régi háztartásokban a gyógyító ecetek külön polcon sorakoztak. Egy-egy marék gyógynövényt almaecetbe áztatva készítették el a télre való tonikokat, amelyek egyszerre voltak finomak és egészségesek. A bodzavirág- vagy a kakukkfűecet például immunerősítő, a rozmaringos ecet pedig serkentő hatású.

A szirupokat cukorral vagy mézzel főzték, majd üvegbe töltötték, és sötét helyen tárolták. Ezek a „nyár ízű italok” a téli náthás napokon csodát tettek: egy kanálnyi bodzaszirup forró vízbe keverve szinte új életet lehelt az emberbe.

A tartósítás lelke – a gondoskodás

A nyár végi tartósításnak megvan a maga különleges hangulata. A befőzött lekvárban nemcsak gyümölcs, hanem szeretet is van. Minden üveg egy-egy üzenet: „gondoltam rád, amikor főztem”.
A régi falusi portákon a kamra nemcsak raktár volt, hanem a ház szíve. A polcokon sorakozó üvegek a család biztonságát jelentették, hiszen bármilyen hideg tél jött, a gondoskodás látható formában ott állt a polcokon.

És mennyire más íze van annak a lekvárnak, amit saját kezűleg kavartunk, mint annak, amit boltban veszünk! Abban benne van a saját időnk, az illatok, az emlékek és a napfény. Talán ezért mondták régen, hogy a tartósítás „az élet rendjéhez tartozik” – a természet körforgásának része.

Zárszó – az üvegbe zárt évszak

A nyár végi tartósítás több, mint egyszerű házimunka. Ez a természet és az ember közös tánca, ahol a kéz, a szív és a Nap együtt dolgozik. Amikor a kamra megtelik illatokkal, színekkel, akkor a lélek is megnyugszik – hiszen tudjuk, hogy gondoskodtunk magunkról és szeretteinkről.

A modern embernek talán épp ez hiányzik: a kapcsolat a terméssel, a ciklusokkal, a lassú, megfontolt munkával. Mert minden befőttben, minden aszalt gyümölcsben és minden savanyúságban ott lapul a múlt szelíd tudása.

Ahogy a régi mondás tartja:
„Aki a nyár ízét télre is elteszi, annak szíve sosem fázik meg.”

tulipgardencafe.hu / Egészségtér