KezdőlapAgrárvilágBozsok határában megjelent az idei első gólya

Bozsok határában megjelent az idei első gólya

Azt senki sem tudja, a tél eddigi részében hol járt, és honnan került a nyugati határszélre.

Az előző télen gyakran felbukkantak a hazánkban telelő fehér gólyák. A Sokszínű vidék is beszámolt Matyiról, a legismertebb itthon telelő ásotthalmi gólyáról, Lilikéről, a semjénházi kedvencről és a hideget jól viselő pákozdi fehér gólyáról, Kázmérról is.

Ebben az évben – egészen mostanáig – a madármegfigyelők nem számoltak be itthon telelő gólyákról, mígnem a Szombathelyen élő György István Péter január 9-én a várostól jó húsz kilométerre lévő magyar-osztrák határszéli falu, Bozsok határában lencsevégre kapott egy büszkén sétáló és egészségesnek tűnő madarat, az élményt pedig közhírré tette.

Megérkezett, vagy el sem ment? Ma Bozsok határában kora délután lencsevégre kaptam egy gólyát. Úgy tűnt, hogy jól érzi magát. Méltóságteljesen sétált a mezőn közel a magyar-osztrák államhatárhoz

– írta bejegyzésében, több fotót is mellékelve a madárról.

Azt nyilván senki nem tudja megmondani, mit csinált eddig a téli hónapokban, és miként került Bozsok határába a madár, de tény: 2021-ben ő az első fehér gólya, aki szabadon kalandozva megmutatta magát “hazai vizeken”.

sokszinuvidek.hu

Ajánló