Az őszapó az egyik legaranyosabb hazai madárfaj, és ezt nemcsak a külseje miatt mondhatjuk, de a viselkedése alapján is. Gyakran látni télen, ahogy csapatban egyik bokorról a másikra röppennek élelem után kutatva. Közben jellegzetes szri-szri, számomra leginkább cincogásra emlékeztető hangjukkal folyamatosan szólongatják egymást.
Herman Ottó így írt róla: „Igazi czinege, mely sohasem pihen s pitymalattól alkonyatig izeg-mozog, bújkál, keres, hozzá a hajlékony ágakon oly gyakorlatokat végez, a melyekhez képest a legügyesebb vásári kötéltánczos is valóságos ólommadár.”
Különleges, hosszúkás, zsákszerű, fészket építenek, amelyhez mohák, zuzmók mellett pók- és hernyófonalat is használnak. A fészek általában szinte teljesen zárt, csak egy aprócska nyílás van rajta, amin a szülők ki-be tudnak járni. Belülről tollakkal teszik még puhábbá és melegebbé a költőhelyet. Kutatók egy elhagyott fészket szétszedve több mint kétezer pihetollat számoltak meg.
A költési időszakban a párok együtt mozognak, együtt hordják a fészekanyagot és később az eleséget is a fiókáknak.
A tojásokon csak a tojó kotlik, mivel hosszú farka nem fér el a fészekben, ezért ebben az időszakban egy ideig kissé görbült a farktolla, innen lehet tudni, hogy tojót látunk, és fészkében nemrégiben kikelt fiókák lehetnek.
A társaságkedvelésnek különleges példái is megfigyelhetőek. Megtörtént már, hogy egy fészekben a szokásos 8-10 tojás helyett húsznál is többet találtak, ami arra utalt, hogy ott két pár is költött. Gyakori, hogy egy pár, miután a költésük tönkrement, besegít egy szomszédos párnak a fiókák nevelésében.
Ezzel kapcsolatban Schmidt Egon a Madarak Budapesten című könyvében egy érdekes történetről ír. Sten Bergman svéd zoológus egy fészekaljnyi őszapót nevelt dobozban. Kezdetben a verandán tartotta a fiókákat és félóránként etette őket. „A második napon egy arra repülő, valószínűleg fiókáit vesztett őszapópár meghallotta a kicsinyek kérő hangját. Odarepültek, és nyomban etetni kezdték őket. Habozás nélkül szálltak a verandára, amikor pedig a kutató az ablakra helyezte át a dobozt, ott is tovább etettek. Néhány órával később már a szoba belsejébe hordták a táplálékot, és amikor Bergman a dobozt a kezébe vette, akkor is habozás nélkül folytatták az etetést.”
szeretemamezogazdasagot.hu / turistamagazin.hu
