KezdőlapAgrárvilág„Az első fecske“

„Az első fecske“

Cégünk, az idén 25 éves RWA Magyarország Kft. úgy döntött, hogy ettől az évtől kezdve, felelős integrátorként nagyobb hangsúlyt fektet a környezetkímélő megoldásokra.

„Klímasemleges üzemanyag-felhasználás” kezdeményezéssel az OMV útjára indította nemzetközi kampányát a gépjárművek okozta károsanyag-kibocsátás kompenzálására, melyhez cégünk elsőként csatlakozott, klímasemleges tankolási lehetőséget biztosítva minden partnerünknek. Ez alkalomból nemrégiben sort kerített az OMV egy hivatalos köszönetnyilvánításra és oklevél átadásra az RWA Ikrényi központjában, melyre nagyon büszkék vagyunk!

Már több, mint 20 éve dolgozunk közösen a szintén osztrák tulajdonú OMV-vel, hogy a gazdálkodónak megfelelő minőségű gázolajat tudjunk biztosítani, a rugalmas szállítási és fizetési feltételek mellett. Így amikor tudomást szereztünk az OMV nagyszerű kezdeményezéséről, a felhasznált üzemanyagok elégetéséből származó széndioxid-kibocsátás kompenzálására, nem volt kérdés számunkra, hogy az első pillanattól kezdve szeretnénk részt venni benne, megadva partnereinknek is a lehetőséget az aktív környezetvédelemre.

A fenntarthatóság és a környezetvédelem szinte mindennapos témává vált az elmúlt időszakban, azonban hiszünk abban, hogy mi, agrárszakemberek értjük meg igazán a jelentőségét, hiszen a klímaváltozás káros hatásai nagyban befolyásolják a terméseredményeket. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának megelőzése és csökkentése mellett a klímavédelem fontos eleme a szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozása. A szén-dioxid-kibocsátás kompenzálása révén, aktívan és tudato­san hozzájárulhatunk az éghajlatvédelemhez és környezetünk megóvásához.

kompenzációs projektek csökkentik a CO2 mennyiségét a globális felmelegedés hatásának ellensúlyozása érdekében.

Azok a gazdálkodók, akik telepi kúttal vagy üzemanyagtartállyal rendelkeznek és fontos számukra a környezetvédelem, illetve fenntarthatósági stratégiájuk kapcsán aktívan és tudatosan hozzájárulnának az éghajlatvédelemhez, egyedi megrendeléseik kapcsán jelezhetik a kompenzálni kívánt üzemanyag mennyiségét, amelyekről akkreditált CO2-tanúsítványt kapnak. 

CO2 kalkulátor

A fenti linkre kattintva, az OMV weboldalán található program segítségével éves üzemanyagfelhasználása alapján  egyszerűen kiszámolhatja a kibocsátott CO2 mennyiségét, illetve a CO2 kompenzáció nettó költségét.
További előny, hogy Ön döntheti el, hogy mekkora gázolaj felhasználást kíván karbonsemlegessé tenni.
 

Amennyiben Ön is szeretne csatlakozni a kezdeményezéshez, vagy további kérdése lenne, keresse gázolaj üzletág vezetőnket!

Járuljunk hozzá közösen a fenntartható energia jövőjéhez!

www.rwa.hu+36 30 491 7301 /edit pont bodor pont bothne kukac rwa pont hu

Ajánló