„Levéllikasztó betegség”

A népies nyelven „levéllikasztó” betegségnek, avagy „levéllyukasztó” betegségnek nevezett kórokozó tudományos neve, sztigminás betegség. Hazánkban a kórokozót először 1933-ban közölték.

A kórokozó nem más, mint a Stigmina carpophila, konídiumtartós gomba. Több termesztett gyümölcsünkön megtalálhatjuk kártételét, többek között megfertőzheti a kajszit, illetve az őszibarackot is. A fertőzést követő szimptómák különböznek a két termesztett gyümölcs esetében, a kajszin elsősorban a gyümölcsön jelentkezik, de kis mértékben a levelet is károsítja, míg ezzel ellentétben az őszibarackon főként a levélen, illetve a hajtáson okoz érdemi kártételt, a gyümölcsön ritkán jelentkezik. A kórokozó szórványosan megfigyelhető mandulán, cseresznyén, meggyen, illetve szilván is.

A kórokozó fertőzött növényi maradványokon marad fent, micélium illetve konídium formájában. A fertőzött növényi maradványok ebben az esetben a vesszők, és a lehullott levelek. A gomba nagyon jól alkalmazkodott a számára kedvezőtlen körülményekhez, ugyanis a növény felületén lévő konídiumok a hideggel szemben ellenállóak, 1-2 évig fertőzőképesek, továbbá a már nyáron megtelepedett gomba a tél folyamán is folytatja életműködését, sőt, konídiumokat is képes létrehozni. Az így létrehozott konídiumok tavasszal vízcseppek segítségével a zöld növényi részekre kerülve csíráznak. Csíratömlőjük segítségével a sztómán, vagy a kutikulán keresztül hatolnak be a növénybe. Az ismertetett információk alapján elmondhatjuk, hogy a gomba fertőzéséhez csapadék szükséges, ezért a hűvös tavasz, csapadékkal párosulva, jelentős mértékű fertőzést feltételez.

A kórokozó fertőzése nyomán a tüneteket a levélen, hajtáson, a vesszőn, illetve a gyümölcsön figyelhetjük meg. A levélen 2-3 mm átmérőjű kerek sárgászöld, majd az idő előrehaladtával barna foltokat figyelhetünk meg, ezeket a foltokat kajszi esetében keskeny, barna szegély övez, míg ezzel ellentétben a meggyen, cseresznyén a foltok szegélye lilás piros. A foltok jellegzetessége továbbá a közepükön megjelenő apró fekete pontok, melyek a kórokozó konídium tartó nyalábjai. Később a foltok közepe kiesik, de a parás szegély megmarad.

A hajtáson elsősorban a rügyek környékén figyelhetjük meg a kb 5-10 mm hosszú ovális barna foltokat. A nyár vége felé ezeknek a foltoknak a közepe kiszürkül, az elhalt epidermisz pedig felrepedezik. A vesszőn a tünetek azonosak a hajtásoknál leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy a foltok széle itt barnás, avagy lilás piros és elmosódott szélűek. Amennyiben a foltok körülölelik a vesszőt, úgy azok elszáradnak.

A gyümölcsön a kártétel 1-2 mm átmérőjű kerek lilás piros foltok formájában jelenik meg. Később a foltok közepe kiemelkedik, elparásodik, szélüket pedig lilás piros udvar övezi. Az említett parásodást szakmai nyelven „hisztogén demarkációnak” nevezzük, ami egy növényi válasz reakció, ezzel akadályozza meg a növény a gomba szétterjedését.

Az ellene való védekezés során nagy hangsúlyt fektessünk a fertőzött vesszők eltávolítására, és megsemmisítésére. Kémiai védekezés során elsősorban a rügypattanás előtt elvégzett lemosó permetezést alkalmazhatjuk rézoxiklorid, illetve rézszulfát hatóanyag tartalmú készítményekkel. A növényvédelmi technológiánkban rendkívül fontos szerepet kapjanak a bimbós állapotban, virágzás előtt, és közvetlen a sziromhullás után elvégzett beavatkozások. Nagymértékű fertőzés estén a tavasszal javasolt rézoxikloridos-rézszulfátos kezelést ősszel, lombhullás után is célszerű elvégezni.

Komáromi Kornél