A permakultúra-tervezés alapvetése, hogy megkíséreljük a körülöttünk működő természetes rendszereket utánozni. Az ökoszisztémák – mint amilyen például egy erdő – diverzek és összetettek, komponenseik megszámlálhatatlan kölcsönhatásban állnak egymással. Az egysíkú, monokultúrás termeléssel szemben a permakultúra úgynevezett polikultúrás, azaz több fajból álló, összetett rendszereket tervez és alkalmaz.
Monokultúra – polikultúra
A monokultúra hosszabb ideig egyetlen növényfaj termesztésének vagy egyetlen állatfaj tartásának a gyakorlatát jelenti ugyanazon a területen. A nagyüzemi mezőgazdaságok is monokultúrák, egy adott hektáron csak búzát, csak kukoricát vagy kizárólag napraforgót termelnek. Ezek rendkívül energiaigényes, kiszolgáltatott és érzékeny rendszerek, ezért műtrágyával, peszticidekkel, mesterséges locsolóberendezésekkel igyekeznek fenntartani őket. Ezzel szemben a polikultúra gyakorlata ugyanazon a területen több fajt alkalmaz: állatokat, növényeket és gombákat egyszerre. A biológiai sokféleség által nem csak stabil és ellenálló, hanem önfenntartó rendszer alakulhat ki.
Természetes megoldások
Egy polikultúra tervezésekor gondoskodnunk kell a szükséges tápanyagokról, a megfelelő vízgazdálkodásról, a talaj egészségéről és a kártevők elleni védekezésről is.
Hüvelyesek, pillangósok telepítésével a nitrogén, a madarak odacsalogatásával a foszfor, mulcsnövények ültetésével a kálium utánpótlását biztosítjuk természetes módon. Ezek a növények fő tápanyagai. Máris természetes módon helyettesítettük a NPK-műtrágyát.
Jól megválasztott növények, állatok rendszerbe integrálásával kordában tarthatjuk a kártevőket. A talaj humusztartalmának növelésével, fák telepítésével, övárkok kialakításával javíthatjuk a talaj vízháztartását. A mulcsnövények és a talajtakarók lassítják a víz párolgását a talajból, hosszabb ideig nedvesen tartva azt. Választhatunk nitrogénmegkötő talajtakaró növényt is, így két legyet ütünk egy csapásra: gondoskodunk a nitrogén-utánpótlásról és a talaj árnyékolásáról.
Ezek a megoldások szolgálnak a mai monokultúrás rendszerek energiaigényes fenntartásának természetes alternatívájaként.
Kapcsolatok a sokféleségben
A mai modern mezőgazdasági termelés egyelőre nehezen tudna megbirkózni egy 80–100 fajt integráló polikultúrával, háztáji kertjeinkben azonban ez a fajta termelés könnyen megvalósítható. Alapvetően fontos tehát, hogy kertünk tervezése során törekedjünk a biológiai sokféleségre. A diverzitás azonban önmagában nem elég egy működőképes rendszer felállításához, minden elemnek funkciót kell ellátnia, és értékes kapcsolatokat kell teremteni a komponensek között.
Társítások a gyakorlatban
Kezdhetjük kicsiben, próbálkozzunk 2-3 fajból álló növénytársításokkal! A sárgarépa, a hagyma és a saláta triumvirátusa azon az elven működik, hogy különböző gyökérzetük révén nem versengenek egymással a tápanyagokért, ezért bátran kísérletezhetünk köztes ültetésükkel.
A „három nővér” fantázianevű társítás kukoricából, babból és tökből áll. A magas kukoricaszár karóként funkcionál a kúszó bab számára. A bab megköti a levegő nitrogénjét, baktériumok segítségével pedig elérhetővé teszi a talajban a társítás többi eleme számára. A töklevelek árnyékolják a talajt, lassítják a víz párolgását, elnyomják a gyomokat.
Toby Hemenway Gaia kertje című könyvéből inspirálódva a hagymák közé vetett sárgarépák mellé zsályát ültettem, amely remélhetőleg elriasztja a sárgarépalegyeket. Szintén az ő javaslatára telepítettem ribizlibokrokat juharfánk közvetlen közelébe.
Saját tervezésű, négyzetméternyi területű polikultúrákkal is kísérletezhetünk; én például vörös káposztát, körömvirágot, jégsalátát, brokkolit és kaprot vetettem; egy másik ugyanekkora területre pedig céklát, hagymát, karfiolt, zellert és hajdinát. Utóbbit zöldtrágyaként és a keresztesvirágúakra leselkedő földibolhák riasztójaként ültettem.
Gyümölcsfaközpontú társítás
A polikultúra gyakorlatát folytathatjuk egy gyümölcsfa köré tervezett társítással. Olyan növényeket tervezünk a fa köré, amelyek támogatják őt, sőt, már állatokat, gombákat is bevonunk a rendszerbe. Ehhez tisztában kell lennünk a ténnyel, hogy a gyümölcsfák számára a gombadomináns talaj az ideális, szemben a füvek által uralt, baktériumdomináns talajjal. Célunk tehát, hogy a füveket kiszorítsuk a gyümölcsfa környezetéből, ezt különböző gyökérzetű és különböző funkciót ellátó növények telepítésével érhetjük el.
Kezdhetjük tavaszi hagymás virágokkal, amelyek kora tavasszal táplálékul szolgálnak a hasznos rovarok számára, virágzásuk mégsem esik egybe a gyümölcsfáéval, ezért a beporzást nem veszélyeztetik. Aduász lehet a fekete nadálytő, amely nemcsak talajtakaróként funkcionál, hanem káliumot, kalciumot és magnéziumot halmoz fel a talaj mélyéről. Tápanyagdús leveleit évente több alkalommal is használhatjuk mulcsként. Legalább ennyire hasznos tápanyag-felhalmozó a pitypang és a cickafark is. A gyümölcsfa nitrogénellátása érdekében az évelő hüvelyesek között válogassunk: a lóhere és a csillagfürt azok, amelyek a rovarok számára is hasznosak. A körömvirág és a sarkantyúka segítségünkre lehet a kártevők elleni védekezésben.
Fejlett polikultúrák
A nagy kiterjedésű, fejlett polikultúrák pedig csak ezután következnek: vegyíthetjük a köztes ültetést és a fák köré tervezett társításokat, tervezhetünk erdőkertet csirketraktorral kombinálva, fás legelőt, fasorok közé terméssorokat, övárkok közé legelőket. Ezek mind olyan polikultúrák, amelyek esetében növénytermesztési és állattenyésztési rendszerek lépnek egymással interakcióba természetes körülmények között.
Miért ne? Szemléletváltás a gazdálkodásban
Olyannyira belénk ivódtak az elmúlt évtizedek növénytermesztési gyakorlatai, hogy igazi kihívást jelenthet átprogramozni a gondolkodásmódunkat a vetetlen, kapált sorközökről a polikultúrás ágyásokra, a madárijesztőkről a madárbarát kertre, a műtrágyákról az élőmulcsokra. Akarva-akaratlanul is kijelölünk a kertben egy helyet a virágoknak, egy másikat a veteményesnek, a gyümölcsfákat pedig elszórtan telepítjük a fűben. A baromfik messzire kerülik a veteményest, már ha ki vannak engedve egyáltalán a kis ketrecükből. Miért ne lehetne virágokkal színesíteni az ágyásokat, futókacsát engedni a veteményesben pusztító spanyol csigákra, és zöldségeket telepíteni a gyümölcsfák környezetébe?
Gondolkodjunk tehát rendszerben, törekedjünk a biológiai sokféleségre és kezdjünk el bátran kísérletezni!
Felhasznált irodalom:
Bill Mollison – Permaculture, A designer’s manual
Toby Hemenway – Gaia kertje
TulipGarden Cafe / greendex.hu, Szentgyörgyi Anna
