A Ginkgo, vagy köznapi nevén a páfrányfenyő, egy sokak által ismert fa, mely a régi kastélyparkok elengedhetetlen eleme volt, de napjainkban egyre többen fedezik fel újra ezt, a számtalan történetet és érdekességet magában hordozó növényt.
A Ginkgo és a földtörténeti múlt
A Ginkgo-t sokszor nevezik ősfának, nem ok nélkül, hiszen már a földtörténeti ókorban, a paleozoikumban (542-252 MÉ) jelent meg Földön, de térhódítását a földtörténeti középkorban, a mezozoikumban (252-65 MÉ) kezdte meg Ázsia és – egyes források szerint – a mostani Észak-Amerika területén. A Nebraska államban, találtak egy 270 millió éves levélfosszíliát, de a kanadai McAbee tóból is került elő ilyen fosszília, melyek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy milyen régóta létezik a növény.
Gondoljuk el, egy faj, melynek az ősei mellett dinoszauruszok lépdeltek. A Ginkgo-t sokszor emlegetik a tűlevelű fenyők elődjének, ám sokkal inkább egy a páfrányok és tűlevelűek közötti „átmeneti szakaszt” testesít meg, mintsem tényleges előd lenne, erre az újabb kutatások is rávilágítottak már, hiszen a fenyőktől eltérő, külön evolúciós ágat alkot ez a faj. A Ginkgo és a többi növény rokonsági kapcsolatait vizsgálva a cikászok, más néven szágópálmák (régi nevükön pálmafenyők) állnak közel hozzájuk. A kréta korszakban számos új Ginkgo jellegű faj jelent meg, szinte hihetetlen változatosságban és terjedt el Laurázsia nevű őskontinens-darab területén. Ezt a dicsőséges időszakot követően a csupán néhány ilyen faj maradt fenn az északi féltekén, majd életterük tovább szűkült Kína egyes területeire, ekkor már a napjainkban ismert faj képében, mely később magára öltötte a magányos vándor szerepét és szép lassan egzotikus utazóként eljutott a világ számos pontjára.
Kapocs a múlt és a jelen között
A Ginkgo múltja és jelene között még számos, megoldásra váró kérdés és rejtély várja, hogy megválaszolják. Ezek közül az egyik, hogy honnan is származik a ma ismert Ginkgo, mit nevezhetünk az őshazájának. A fa történetének ezt a kérdését Zhang és munkatársai 2021-ben vették górcső alá, melynek eredményeként bebizonyították, hogy a levelek genetikai vizsgálatával megállapítható, hogy honnan származik, mi a géncentruma az adott fajnak, ami azért is izgalmas, mert így a világ különböző pontjaira „utaztatott” idős fák őshazájára és fény derül, így pedig nyomon követhetővé válik a faj útja a nagyvilágban.
A Ginkgo biloba az egyetlen ma is élő képviselője a Ginkgoaceae családnak, ez azonban nem volt mindig így, ugyanis a jura korszakban több más faja is létezett, így például a Ginkgo adiantoides, a G. yimaensis és G. apodes is, melyek elsősorban leveleik tagoltságában különböztek a ma ismert formától.
130 millió évvel ezelőtt kezdődött meg a zárvatermők térhódítása, mellyel egy időben az addig ismert növényvilág, így a nyitvatermők számos képviselője is fokozatosan a múlt homályába veszett, sok faj teljesen eltűnt az addigi élőhelyéről, míg mások kisebb területekre szorultak vissza, így volt ez a Ginkgo esetében is, mely 11000 évvel ezelőtt csupán Kínában volt megtalálható. Itt részben a hozzáköthető hitvilágnak köszönhetően – mivel a buddhista kolostorok meghatározó növénye volt – fokozatosan elterjedt a Távol-Kelet népei között és így maradt fenn. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért pont a Ginkgo került a kolostorokba, hiszen akkor még a múltját, jelentőségét nem ismerték. A válasz erre a kérdésre nem egyértelmű, de a hitvilágnak miatt ezekbe a kolostorokba őshonos fákat ültettek, mintegy az erdő folytatásaként és ezeken a területeken a Ginkgo őshonos volt, így kerülhetett be ezekre a helyekre. Ahogy telt az idő és fák meghaladták a több száz éves kort sok helyen szellemfaként kezdték őket tisztelni, mely sokszor az adott fa túlélésnek is záloga volt.
Az egyik leghíresebb a Nishi Honganji templom udvarában lévő fa, amely bár nem túl magas, de már 1906-ban több mint 6 méteres volt a törzskerülete. A fajt egyébként Tibetben ’Buddha körme’ néven is ismerték. Ennek oka pedig az volt, ahogy a szerzetesek kivételes odaadással és figyelemmel gondoskodtak a Ginkgo fákról és szaporították, ültették őket.
A japán Shiba park (Minato, Tokió) fája a a Shiba Tōshō-gū sintó szentély fája látható, mely Tokió egyik legnagyobb Ginkgo fája is. Magassága 21,5 méter, míg törzskerülete 6,5 méter. A szentély és a fa története összefort. A szentély, mint minden más Tōshō-gū szentély a Tokugawa sógunátus első sógunjának Tokugawa Ieyasu-nak (1543-1616) más néven Tōshō Daigongen-nek a fából készült szobrát őrzi, így kiemelkedő kulturális értékkel bír. A szentélyt 1641-ben állították (Edo-kor, Kan’ei era 18. éve), a nagytermetű ginkgo fa ültetésére pedig csupán a szentély újraépítése után került sor, ez pedig a Tokugawa dinasztia harmadik sógunjához, Tokugawa Iematsu (1604-1651) nevéhez köthető. A fa pedig azóta is megtekinthető.
Kisvarga Szilvia Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Növényvédőszer.hu / Horotán Katalin – Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
TulipGarden Cafe / Növényvédőszer.hu
