Napjainkban kevés olyan ember van, aki ne találkozott volna valamilyen formában a Ginkgo biloba-val és az is jól ismert tény, hogy hosszú életű és igen jó alkalmazkodó képességű növényről van szó. Most azonban nem a túlélési stratégiáit vesszük ismét sorra, hanem olyan fákat gyűjtöttünk össze, melyek közelebb hoznak bennünket a Ginkgo kultuszához és hazai történelméhez is – olvastuk a Növényvédőszer.hu-n.
A Ginkgo-k erdeje
Szinte minden arborétum és botanikus kert büszkélkedhet legalább egy Ginkgo példánnyal, azonban nem volt ez mindig így, hiszen a ma ismert Ginkgo őshazája Kína, ahonnan utazók, kereskedők és botanikusok révén jutott el a világ többi pontjára. Az, hogy a faj honnan származik, hosszú ideig képezte vita tárgyát. Ennek 2012-ben került a pont a végére a kínai Dalou-hegységben található Ginkgo erdő példányainak azonosításával, így a tudomány jelenlegi állása szerint ez a növény innen hódította meg a modern világot.
Legendák övezte matuzsálemek
Kínában számos koros fát találunk, melyek közül a legtöbb idős fát a Tian Mu – hegység területén találjuk, mely terület rezervátumként is működik, melyet egy tanösvényen keresztül közelíthetünk meg.
Idős fák Kína más pontján is előfordulnak, melyek közül az egyik leghíresebb a Li Jia Wan Grand Ginkgo King, melynek korát legalább 4000 évre becsülik, ez idő alatt pedig számos legenda, népi történet főszereplője lett a „Ginkgo király”. Az egyik ilyen történet szerint egy Bai nevű tudós a Tang-dinasztia idején (7-10. század) a császári udvar egyik tisztviselőjének vívta ki az ellenszenvét, aki bosszút állt a tudóson és a halálba küldte. A nép körében azonban Bai nagy tiszteletnek örvendett, így Li Ji Wan-ban temették el, sírjából pedig kinőtt egy Ginkgo fa.
A másik legenda szintén egy Bai nevű tudóshoz köthető, aki megnyert egy, a császár által hirdetett versenyt, de utána eltűnt. A császár hírnököket küldött szerte az országba, de nem akadtak a nyomára. Az egyik hírvivő elaludt egy fa árnyékában, ahol megjelent neki a tudós, aki Bai-ként mutatkozott be. Amikor a hírnök felébredt látta, hogy egy Ginkgo alatt pihent meg, melynek egyik ágára egy kalap volt felkötve. A történetek érdekessége az, hogy kínai nyelven a Bai – Ginkgo-t jelent. Hupej tartományban, Guihua városában egy 1700 éves fa él, melyhez szintén kötődik egy legenda, mely szerint egy vadász megsebesített egy darumadarat, a vérnyomokat követve pedig eljutott a vérző Ginkgo fához. Ez a fa is nagy tiszteletnek örvend és a mai napig sokan látogatják.
A legendák bár hihetetlennek tűnnek, mégis a miattuk kialakult misztériumnak sok fa köszönheti a fennmaradását. Ehhez napjainkban már nem csupán a régi történetek, hanem a modern világ eszközei is hozzájárulnak, hiszen az idős fák őszi lomszíneződését és lombhullását „arany óceánként” emlegetve igazi turistacsalogató látványosságnak számítanak. Erre jó példa az ilyen szempontból jól ismert Gu Guanyin buddhista templom (Kína, Zhongnan hegy), mely 1400 éves korával és aranyszínű őszi lombjával tett szert hírnevére.
A Ginkgo találkozása a nyugati kultúrával
Kínából Koreába és Japánba is elkerült a Ginkgo, így számos 1000 évesnél idősebb egyedet találunk ezekben a térségekben is. Japán két ismert fája a 1100 éves Hōryō Ichō (Towada) és 1000 évesnél idősebb „Kita kanegasawa aza shiomigata” (Fukaura). A japán Ginkgo fák voltak azok, melyekkel először nyugati ember találkozott, aki nem volt más, mint a német utazó, botanikus és tudós Engelbert Kaempfer. Ő volt az, aki 1712-ben pillantotta meg a páfrányfenyőt és a tudomány számára is ő írta le. Itt azonban hibát vétett, hiszen mikor a növény neve után érdeklődött a ’ginkyo’ (gin-ezüst, kyo-barack) japán nevet rosszul jegyezte fel, ginkgo-ként, mely néven vált ismerté. Azonban Kaempfer nem csupán a növény leírását hozta magával, hanem legalább egy élő példányt is, de azt, hogy hol került elültetésre Kaempfer fája a mai napig homály fedi.
Kaempfer fája után több Ginkgo fa került Európába, ezek közül az egyik legidősebb a hollandiai Utrecht, Hortus Botanicus botanikus kertben található, melyet 1730 körül ültettek. Ez egy porzós fa, melyre 1830-ban ráoltottak egy termős ágat. Néhány évvel fiatalabb a padovai „Ginko dell’orto botanico” fa, melyet 1750-ben ültettek. Végül, de nem utolsó sorban a Kew Garden Óriás oroszlánjai között pompázó Ginkgo is a végleges helyére került 1762-ben. Ennek a fának az az érdekessége, hogy James Gordon, aki Nagy Britanniába először mutatta be a fát először Agryll herceg kertjébe ültette 1758-ban, akinek halálát követően került a Kew Garden-be.
Szerzők: Horotán Katalin – Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Kisvarga Szilvia Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
TulipGarden Cafe / Növényvédőszer.hu
