KezdőlapÉrdekességekKülönleges túrákat szervez a nemzeti park

Különleges túrákat szervez a nemzeti park

Két szakvezetést is szervez az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából a BNPI. Rekreációs, relaxációs programot indítanak a Szent István-barlang Fekete-termében.

Az Erdők Nemzetközi Napját minden évben március 21-én ünneplik. Ez alkalomból a Bükki Nemzeti Park igazgatósága minden évben programokat szervez, hogy felhívják a figyelmet az erdők jelentőségére, melyek területének jelentős részét borítják

– Ebben az évben ezen a napon a Mátrai Tájegységhez tartozó mátrafüredi Harkály Ház szervezésében lehetőség nyílik részt venni az ország legmagasabban fekvő tanösvényén – a Kékes tanösvényen – természetvédelmi szakemberek által vezetett túrán. A szakvezetett túra során a résztvevők megismerkedhetnek ennek a különleges adottságú területnek a kialakulásával, élővilágával, kultúrtörténeti vonatkozásaival. Az útvonal jelentős része a környéken jellemző, különlegesen szép montán bükkösökben és a Mátra kitűnő panorámát nyújtó gerincén halad. Programunk során kiemelt szerepet kapnak a térség természeti értékei, azok megőrzésének fontossága, ezekről a nemzeti park szakembereitől hallhatnak a résztvevők érdekes és értékes információkat – írták közleményükben.

Forrás: pxhere.com

Nemzeti Park az erdőben – erdő a Nemzeti Parkban címmel is szerveznek egy programot, ez március 23-án, szombaton lesz.

– Hogy valójában melyik is van melyikben, nem mindig tűnik egyértelműnek. Néha a fától nem látszik az erdő – néha az erdőtől a fa. Néha a legjobb szándék sem elegendő egy erdő megmentéséhez – sőt, még az is kiderülhet, hogy nem is kell megmenteni az erdőt… S hogy mi minden tesz erdővé egy (jellemzően és a hagyomány szerint annak tekintett) fásszárú növényekből álló társulás erdőt, nomeg hogy mi egyéb rejtezik vagy mutatja meg magát az erdőben, erre keres válasz(oka)t a 2024. március 23-ai, az Erdők Napja alkalmából a Szalajka-völgy – Gerenna-vár – Olasz-kapu – Őserdő – Cserepes-kő – Kopasz-rét – Szalajka-völgy útvonalon haladó mintegy 18 km-es, komolyabb tenger- és (remélhetőleg) szemléleti szint-emelkedéssel járó szakvezetésünk – írják a túráról.

Szintén a 32-i hétvégén lesz egy 2 napos program is a Bükk-hegység egyetlen gyógybarlangjában, a lillafüredi Szent István-barlang Fekete-termében. A  közel 10 százalékos páratartalmú, állandó hőmérsékletű, mikrobiológiai szempontból csaknem steril (por-, csíra- és allergénmentes) közeg nemcsak a légző szervrendszerre fejtheti ki jótékony hatását, de nyugtatólag hathat az emberi idegrendszerre is.

Szombaton 15 órától a felnőtteket várják, vasárnap pedig a fiatalokat szüleikkel. A gyerekek ugyancsak részt vehetnek egy normál túravezetésen, majd a gyógybarlangi helyszínen Takács-Skarbik Eszter, a Szeleta Park környezeti nevelője várja majd különféle játékokkal, feladatokkal, hogy a gyógybarlangban töltött idő felejthetetlen élménnyé váljon számukra.

tulipgardencafe.hu / heol.hu

Ajánló