KezdőlapAgrárvilágKiskertTéli lakberendezés, mikulásvirággal

Téli lakberendezés, mikulásvirággal

A téli időszak egyik legkedveltebb növénye, többféle színben kapható, számos fajtában, mi az? A címben már elárultam, de nem másról van szó, mint a mikulásvirágról, ami nem csak önmagában, hanem más dekorációkkal kombinálva az egyik kedvenc lakásdekorációm idén. Engedjétek meg, hogy bemutassam, én hogyan használom fel ezt a növényt a lakás dekorálására.

Színek összhangja

Ez a sokak által ismert, télen virágzó, igencsak sokoldalú szobanövény számomra elengedhetetlen díszítőeleme a lakásnak, hiszen rengeteg féle képpen kombinálható (nem csak ilyenkor télen, de az őszi dekorációmban is helyet szoktak kapni). A klasszikus fehér mikulásvirág nálam mindent visz: a zöld növényeim mellett kiegészítésként egyszerűen csodálatosan mutat. Ezek a finom barack-krémszínű virágok bármely lakásban megállják a helyüket, mert nagyon univerzálisak.

Adventi koszorú

Na de ahonnan nem maradhat le a mikulásvirág, az nem más, mint az adventi koszorú. Ilyen szempontból szeretek a hagyományoknál maradni. Ha nem hiszed, hogy a régi klasszikusokból is lehet gyönyörűt alkotni, akkor próbáld ki a következő kombinációt az adventi koszorúdhoz: rövid fenyőágak, közepes méretű piros és fehér mikulásvirágok egy-két tobozzal kiegészítve. Egyszerű, de nagyszerű! Nem kell hozzá kézügyesség, mégis csodálatosan mutat. Ehhez a dekorációhoz gyertya szempontjából én vagy vékony csavartat, vagy kúp alakút szoktam használni, az adventi koszorú esetében értelem szerűen négy darabot. Alapvetően a legtöbb ilyen dísz esetében ha tartós dekorra vágyunk, akkor érdemes művirágot használni rá, de ha ügyesek vagyunk, akkor az élő verzióval is tökéletesen meg tudjuk oldani.

Kíváncsi vagyok, hogy nektek milyen módon díszíti a mikulásvirág az otthonotokat! Küldjetek róla nekünk fotót. Kellemes karácsonyi készülődést mindenkinek!

szerző: Árva Polett

Ajánló