KezdőlapÉrdekességekInkább vágott fenyőt vegyen, mint műanyagot - a bolygónak jobbat tesz

Inkább vágott fenyőt vegyen, mint műanyagot – a bolygónak jobbat tesz

Elérkezett a december, és ezzel együtt az örök kérdés: melyik fenyőfa a legjobb karácsonyfának? Mivel a választás nagyon szubjektív, így mi most inkább azt nézzük meg, hogy a bolygó, illetve a fenntarthatóság szempontjából melyik fenyő lehet a legjobb választás. 

Műfenyő 

Évek óta igen sokan választanak műfenyőt. Ennek oka a tudatosság, hiszen nem akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy temérdek fát vágjanak ki csak azért, hogy pár hétig díszekkel teleaggatva élvezhessük a szobában a látványukat, majd a szeméttelepen végezzék. 

Sajnos azonban ez az elgondolás bármennyire is szép, alapvetően hibás. A műfenyő ugyanis műanyagból készül, és bár akár 20 évig is kiválthatja a vágott fákat, lebomlási ideje ettől még 500-1000 év, míg a megmentett 20 fa azóta már régen a talajt táplálja. 

Vágott 

Akik a műanyagot mellőzve igazi fára vágynak, de fáj a szívük a fenyőkért, azokat gyorsan megnyugtatjuk: ezek a fák nem erdőségekből, hanem ültetvényekről származnak. Az intenzív növekedés serkentés és a fák ültetési távolsága miatt ezek az egyedek nem lennének képesek megélni túl nagy kort, egyszerűen a helyhiány miatt. Vagyis kivágásuk szükséges, akkor is, ha nem veszi meg őket senki. 

Tény ugyanakkor, hogy a terület, melyen a fák termesztése folyik a természettől vagy éppen a mezőgazdasági termeléstől elvett terület, vagyis van árnyoldala a vágott fáknak is, de mindenképpen sokkal jobb választás a műfenyőnél. 

Földlabdás 

A lehető legjobb választás a földlabdás fa, már ha van hova tenni karácsony után. Erre több lehetőség is van: sokszor visszaveszi a bolt, igaz, nyomott áron, kiültethető a kertbe, vagy el is lehet adományozni. Rengeteg szervezet foglalkozik faültetéssel, így biztosan találunk olyat, amelyik szívesen segít nekünk ebben a kérdésben. Ez lehet akár országos szervezet is, de többnyire helyben is találunk olyan civileket, akik keresnek helyet a fánknak, és így majdnem minden nap láthatjuk, milyen szépen fejlődik a szabadban, díszítve a település parkjait, utcáit. 

Alternatív

Sokan voksolnak más fákra, vagy imitált fákra is. Ennek oka lehet meggyőződés, helyhiány, kinek mi. Tökéletes megoldás lehet néhány vágott fenyőág egy vázában, de deszkákból is készíthetünk fenyőimitációt. Sőt, egyszerűen a falra is felrakhatjuk a díszeket némi kétoldalas ragasztó segítségével, fenyő alakban, és máris készen vagyunk.

koponyeg.hu

Ajánló