KezdőlapÉrdekességekAz időjárás indokolttá teszi a megelőző permetezést

Az időjárás indokolttá teszi a megelőző permetezést

A gombák elleni védekezésre hívják fel a figyelmet a szakemberek a gyümölcsösökben. A párás, négy–nyolc Celsius-fokos időjárás és az előre jelzett nedvesebb levegő a nektarin és egyes őszibarackfajták esetében indokolttá teszi a megelőző permetezést.

A megelőzést majd csak a későbbiek­ben nehezíti, hogy az Európai Bizottság megtiltja az egyik legelterjedtebb gombaölőszer használatát. A most fertőző tafrina gomba elleni védekezésképp a településeken elsősorban nem a termése miatt ültetett gyümölcsfákon maradt tavalyi termést el kell távolítani – írja a Magyar Nemzet.

A védekezés addig nélkülözhetetlen, amíg a hőmérséklet el nem éri a tizenöt-húsz Celsius-fokot.

Az előrejelzések szerint továbbra is veszélyezteti a fagyos időjárás a több helyen már virágzásnak induló sárgabarackot, de az ország bizonyos ­részein már más gyümölcsfákon is megjelentek a bimbók és a rügyek. A szomjazó kerteknek jó hír, hogy egyre többfelé várható a következő időszakban csapadék.

Az eső után párára, nedvességre számíthatunk, ami segíti a monília terjedését is.

Aki nem akar kockáztatni, annak a kajszit, majd a meggyet is permeteznie kell a virágfertőző monília ellen.

A cikk egyéb érdekességek mellet az agrotrend.hu oldalon is olvasható!

szeretemamezogazdasagot.hu / Magyar Nemzet

Ajánló