KezdőlapAgrárvilágHírekFolytatódik a Településfásítási Program

Folytatódik a Településfásítási Program

Ötszázmillió forintos keretből 12 ezer sorfát biztosított az Agrárminisztérium a 2020-ban indult Településfásítási Programban – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a Heves megyei Ostoroson, a tavaszi ültetési időszak zárása, egyúttal a program második ütemének indulása alkalmából.

Az államtitkár hangsúlyozta: a sorfák kifejezetten belterületi fásításra alkalmas fajok és fajták, földlabdával és az ültetéshez szükséges egyéb eszközökkel bocsájtják a nyertesek rendelkezésére. Összesen 474 település igényelt sikeresen fákat, amiket 2020 őszén és idén tavasszal szerte az országban elültettek.

Fotó: pxhere.com

Minden megyéből hatalmas volt az érdeklődés, nincsen olyan része az országnak, amely kimaradt volna a faültetésekből. Zambó Péter kijelentette, hogy a Településfásítási Program a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb és legátfogóbb belterületi fásítási programjává nőtte ki magát. A kezdeményezés hármas célt szolgált: felhívni a figyelmet a fával borított területek növelésének szükségességére, és a vidékfejlesztési program ehhez rendelkezésre álló pályázataira; a kistelepülések zöldítése, az ország környezeti állapotának javítása, illetve a helyi közösségek erősítése.

A minisztérium újabb egymilliárd forintot biztosít a településfásításhoz, ezért június tizedikén ismét megnyitjuk a regisztrációt, további közel ezer település számára lehetővé téve összesen 24 000 sorfa elültetését – emelte ki Zambó Péter államtitkár.

A Településfásítási Programban 3-4 éves, előnevelt, nagyméretű sorfát ültettek el az ország tízezernél kevesebb lakosú településein. Az Agrárminisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján, a jelentős igényekre tekintettel folytatja a programot. Így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán további 24 ezer fát ültethetnek majd el közel ezer magyar kisvárosban, községben. Az érdeklődő települések június 10-30. között regisztrálhatnak előzetesen az orszagfasitas.hu oldalon, majd július 5-től nyújthatják be igénylésüket.

A feltételek lényegében nem változnak: a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által biztosított forrás lehetővé teszi, hogy a tízezernél alacsonyabb lélekszámú települések 19 fafaj közül választhatnak és településenként legalább tíz, legfeljebb 30 sorfát igényelhetnek. Az állam a szállítás, a mulcs, a védőrácsok és a támasztó karók költségeit is állja, ezen felül minden ültetéshez szakmai támogatást adva, szakember jelenlétét is biztosítja. A program célja, hogy az ország területének 27 százalékát fával, erdővel borított térségek tegyék ki.

A Heves Megyei Kormányhivatal vezetője, Pajtók Gábor elmondta, hogy több megye, a Bükk, a Mátra és a Börzsöny egy részének erdészeti hatósági feladatait is ellátják. A támogatásoknak köszönhetően ezeken a területeken megközelítően 1400 hektáron zajlik erdőtelepítés, ebből 538 hektár található Heves megyében, ahol közel ugyanennyi telepítés valósul meg a közeljövőben, amire már kiadták az engedélyt. A kormánymegbízott fontosnak és felelősségteljes feladatnak nevezte a kormányhivatal e területen végzett munkáját.

A Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Juhász Attila Simon azt hangsúlyozta, hogy az ország egyik legerdősültebb területéről van szó, ahol mindig professzionális erdőgazdálkodás folyt. Szerinte az országos fásítási program, s annak minden alprogramja ennek a nemes hagyománynak a folytatását jelenti. Ebben a tevékenységben kiváló partner az Egererdő Zrt.

Az esemény résztvevőit köszöntő polgármester, Böjt László arra hívta fel a figyelmet, hogy Ostoroson minden megszületett gyermek tiszteletére fát ültetnek. A faluban már öt születésparkot lehet összeszámolni.

agrotrend.hu

Ajánló