KezdőlapAgrárvilágKiskertA meseszép lobélia rejtélyei

A meseszép lobélia rejtélyei

A lobélia rendkívül népszerű növény elsősorban a színes virágai miatt. A lobélia érdekessége, hogy nevét a flamand botanikusról, Matthias de L’Obelről kapta. Két féle változata ismert a csüngő, illetve az álló, de egyiknek a mérete sem haladja meg a 25cm-t. A növény ennek ellenére kitűnő dísze lehet a kertnek, ugyanis virágzása egészen májustól októberig tart. 

Tulajdonságok

Akadnak a lobéliákból párnaalkotó, illetve gömb formájúak is, ám ezek kevésbe elterjedtek, mint a csüngő növekedésű lobéliák, amelyeket akár erkélyládába akár függő kosárba ültethetünk és gyönyörű megjelenésükkel rögtön magukra vonzzák a tekinteteket. Ez egy lágyszárú sűrűn elágazó növény, mely alacsony növekedéssel rendelkezik, virágainak mérete körülbelül 1 centiméter, amelyek olyan sűrűn is képesek nőni, hogy könnyedén eltakarják a növény zöld részeit. Szemet gyönyörködtető megjelenése mindenki számára azt engedi feltételezni, hogy egy nagyon igényes és sok törődést igénylő növény, viszont a lobélia ennek ellenére szerény igényekkel rendelkezik.

Miért is kedvelik a lobéliát?

A lobélia gondozásakor csak egy-két dologra kell odafigyelni, amelyet gyönyörű és egész nyáron tartó csodálatos virágzással hálál meg. Aprócska virágai már május közepén megjelennek és egészen a fagyok beálltáig csodálhatjuk őket. Több színváltozata is ismert így találkozhatunk akár rózsaszínű vagy fehér színűvel, azonban a legelterjedtebb lobélia a kék változatú. Akár kertben akár cserépben neveljük kitűnő dísze lesz a kertünknek.

Gondozása

Amennyiben a lobélia mellett döntünk szerény igényei ellenére egy-két fontos gondozási tanácsot érdemes megfogadni. A lobélia különlegessége, hogy nincsennek különösebb kártevői betegségei, egyetlen dolog az,amire nagyon oda kell figyelni, hogy ne száradjon ki. A virág ugyanis nagyon nehezen viseli a szárazságot és ilyenkor könnyen elfonnyadhat. Abban az esetben, ha csak átmeneti szárazság éri a virágot csak a hajtáscsúcsok fognak elfonnyadni, ezért érdemes a talajt mindig nedvesen tartani. Amennyiben mégis megtörténik a fonnyadás érdemes a lankadt végeket eltávolítani és a bőséges locsolás után a növényünk képes lesz „újjáéledni”. A lobélia Dél-Afrikai eredetű növény így a meleget és a nyári napsütést jól viseli, ezért fontos számára olyan helyet biztosítani, ahol megfelelő mennyiségű napfény éri ,hiszen ez a fejlődése szempontjából nagyon jelentős, de a félárnyékos helyek sem kedvezőtlenek számára csak fontos, hogy a környezet meleg legyen.

Amit még tudni kell

A lobélia palántát tavasszal tápanyaggazdag földbe kell elültetni majd folyamatosan öntözni. A júliusi fővirágzást követően, ha megközelítőleg a kétharmadát visszavágjuk a virágunk gyorsan új hajtásokkal fog minket elkápráztatni.

A lobéliát szabad földbe is nyugodtan bármikor átültethetjük, de fontos, hogy ugyanazt a növényt ne ültessük át sokszor ugyanis a vékony hajtásai könnyen megnyúlhatnak és eldőlhetnek. Az ültetést követő héten már elkezdhetjük a növény tápoldatos öntözését, mellyel serkenteni tudjuk a virágzását. Amennyiben balkon ládában neveljük érdemes nyáron kétszer visszavágni ezzel is meg tudjuk előzni a növény kiöregedését.

Ajánló