KezdőlapKávé-világŐrült kávézási szokások

Őrült kávézási szokások

Nem sokan vitatják, hogy a koffein a világ legelterjedtebb pszichoaktív drogja, a fehér, kristályos vegyülettel csak az etanol veszi fel a versenyt. Ahogyan az alkoholért, a kávéért is az emberiség fele bolondul, annyira, hogy becslések szerint 500 milliárd csésze kávé fogy el évente. A borhoz hasonlóan átitatta és megtermékenyítette a történelmet, és azt tartják róla, hogy alaposan felpörgette a felvilágosodás korát és az ipari forradalmat.

A népszerűeket semmiképp, nem kell a tömeggel tartani. De az sem jó, ha nagyon eredetiek akarunk lenni. A legendás felvilágosult francia író-gondolkodó, Voltaire, például nemcsak minden idők legnagyobb szerencsejátékosa volt, aki szó szerint kijátszotta a francia állami lottót 1730-ban és meggazdagodott, hanem minden idők legmasszívabb kávéfüggője is, napi 40-50 csészével. Kellett neki az energiabomba, mert feljegyzések szerint napi 18 órát töltött írással vagy diktálással, melynek eredménye több mint ötven színdarab, tucatnyi tudományos és filozófiai értekezés és mintegy 20 ezer levél. Habár a szintén luxuscikknek számító csokoládéval dobta fel a fekete levet, már akkoriban is figyelmeztették az orvosok, hogy kissé sok lesz ennyi a jóból, az öntörvényű filozófus őrájuk sem hallgatott és 83 évig élt.
Kortársa, Johann Sebastian Bach is súlyos kávéfüggő hírében állott, olyannyira, hogy egy zeneművet szentelt az imádott italnak. Az 1730-as években írt Kávékantátája az akkoriban felpezsdülő szabadszájú kávéházi élet körül felhorgadó maradi felháborodást gúnyolja ki. A történetben egy apa akarja leszoktatni lányát a kávéivásról, de fenyegetései nem ijesztik meg őt. A lány azonban megígéri, hogy lemond a bűnös italról, ha apja férjet szerez neki. Egyetlen feltétele van: csak olyan férfi jöhet szóba, aki megengedi neki, hogy annyi kávét ihat, amennyit csak akar.

Erkölcstelen és a sátáni

Hogy az alkoholt időszakosan többször, vagy véglegesen betiltották a történelem során, valahol még csak-csak érthető, de hogy a frissítő italtól is tartottak a hatalmon lévők, az már meglehetősen különös. Az pedig még inkább, hogy az amúgy is alkoholtilalomban élő iszlám vallási központban, Mekkában próbálkoztak ezzel elsők között, 1511-ben. Később Isztambulból űzték ki nagy nehezen a szultánok az 1600-as évek végére, mondván, hogy

ISTENNEK NEM TETSZŐ ERKÖLCSTELENSÉGRE CSÁBÍTANAK A GŐZÖLGŐ FORRÁZATOK.

Persze valójában nem a török kávé csípte a szemüket, hanem az azt áruló kávéházak, ahol élénk társadalmi élet folyt a kávésbögrék felett, amit nem néztek jó szemmel a szerájok szomszédságában székelő uralkodók.

De Európában sem lehetett mindig zavartalanul kávézni. Már az 1500-as években rosszallták a keletről származó, egyre népszerűbb pogány nedűt a pápák és nemes egyszerűséggel a sátán italának kiáltották ki azt. Az egyik leghírhedtebb reneszánsz pápa, a Medici-sarj VII. Kelemen azonban nemcsak pajzán vatikáni freskók szövevényes ügyeit rendezgette, hanem szeretett feketézni is. Későbbi utódja, VIII. Kelemen pápa nem különben és kegyesen szemet hunyt az egyházi átok felett.

Ez az ördög itala annyira jó… hogy inkább csőbe kellene húznunk és meg kellene őt keresztelnünk

– mondta állítólag, és 1600-ban feloldotta a kávétilalmat. Történészek szerint a kávé innentől fogva szerfelett élénken kezdett terjedni Európa-szerte. Ám mielőtt a pápa nevét arany betűkkel készülnénk beírni a kávébibliába, érdemes megjegyezni azt is, hogy ugyanebben az évben vettette máglyára Giordano Bruno itáliai filozófust és csillagászt, mivel a késő reneszánsz polihisztor váltig ragaszkodott eretnek gondolatához, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva, és hogy a világ végtelen.

Mindig legyen nálunk némi szer

Benjamin Franklin nemcsak a villámhárítót, a bifokális lencsét, egy újfajta kályhát, és egy újfajta hangszert, az üvegharmonikát találta fel, és nem csak az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (1776) egyik kezdeményezője, és az egyik amerikai alapítóatya volt, hanem az első kávéházfüggő híresség is. (Az első magyar kávéházi törzsvendégek a márciusi ifjak, köztük Petőfi Sándor voltak, és volt valami az uralkodók paranoiájában, mert a forradalom is a Pilvaxból indult.)

Amikor Londonban élt, ha tehette, egész napját kávéházakban töltötte, még érkező leveleit is az egyik kedvenc kávéházába hozatta. Akkora átéléssel hódolt az italnak, hogy sehová sem indult el saját kávévésztartalék nélkül, különösen nem hosszabb hajóutakra, mert megőrjítette még a gondolat is, hogy mi történne, ha kifogyna a kapitány a kávékészletből az óceán kellős közepén. Annyira tartott a fatális kávédeficites helyzetektől, hogy erre az óvintézkedésre sarkallta ismerőseit is a szerfüggő honatya.

60 szem, se több, se kevesebb

Egy másik zeneszerző, Ludwig van Beethoven is mániákusan szerette a kávét, mondhatni éltető üzemanyaga volt. Már egy 1792-es bevásárlólistáján az áll: „Kávéfőző, kabát, csizma, cipő, pianoforte-íróasztal, pecsét, íróasztal, zongora-pénz.” Ekkor még csak 22 éves volt, de már rendszeresen kávézott mesterével, Joseph Haydnnal, a kortárs Bécs és Európa egyik legismertebb zenei sztárjával.

A forradalmi hevületű műveiről ismert Beethoven külön díszpáholyt foglal el a híres kávémániákusok nagytermében. Nem egyszerűen öntötte magába a csésze feketéket, hanem

KIZÁRÓLAG 60 DARAB, SAJÁT MAGA VÁLOGATTA ÉS ŐRÖLTE PÖRKÖLT KÁVÉBABBÓL KÉSZÍTETTE, VAGY KÉSZÍTTETTE AZOKAT.

Különös hepp, rigolya vagy rituálé lehetett ez, de állította, hogy éppen 60 szemből ideális hatású egy csésze kávé. Egyetlen szemmel sem többől vagy kevesebből. Az adagot jól belőtte, mert körülbelül ennyi szem kell egy normál eszpresszó elkészítéséhez is.

Ajánló