KezdőlapAgrárvilágÁllatHonnan kapta a nevét a vakvarjú?

Honnan kapta a nevét a vakvarjú?

A Körös-Maros Nemzeti Park területén lévő Kis-Sárréten kirándulók gyakran találkozhatnak bakcsóval, vagy népi nevén vakvarjúval.

Ez a név sokak számára megtévesztő, mivel ez a jelző nem a madár látására vonatkozik, hanem röptében adott békaszerű orrhangjára utal, mely „kvakk”-nak hangzik. A népies neve tehát a hangját utánozza, írja honlapján a park.

Forrás: pixabay.com

Ez a gólyaalakúak rendjébe, ezen belül a gémfélék családjába tartozó gázlómadár folyók mentén, tavaknál és mocsarakban költ. Nem csoda tehát, hogy ezen a változatos tájon megtalálja a számítását, így a Biharugrai-halastavak az Ugrai-rét, vagy a mocsárrekonstrukciók környékén is könnyen összetalálkozhatunk vele.

Leggyakrabban hajnalban vagy szürkületkor pillanthatjuk meg, amint pihenőhelyéről kiszáll, mivel alkonyatkor aktív, erre utal tudományos neve is: Nycticorax nycticorax, mely éjszakai hollót jelent, de nem kizárólag éjszaka mozog, így ha szerencsénk van nappal is megcsodálhatjuk ezt az érdekes testalkatú, zömök madarat.

Mint írják, a vakvarjú vonuló, afrikai telelőterületeiről március környékén érkezik vissza. Leginkább magányosan, lesben állva vadászik, táplálékát halak, békák, rovarok esetleg kisemlősök alkotják. A gémfélék többségéhez hasonlóan ártéri fákon, nádasban költőtelepeket alkot, ahol más gémfélék is előfordulnak. Fészküket, melyet évről-évre bővítenek, a hím által összegyűjtött gallyakból és nádból a tojó építi meg, aki három-öt tojást rak. A barna, sárgásbarna alapon fehéren pettyezett fiókák táplálásában mindkét szülő részt vesz.

tulipgardencafe.hu / Sokszínű Vidék

Ajánló