KezdőlapAgrárvilágÁllatItt a vaddisznók ellési időszaka

Itt a vaddisznók ellési időszaka

A vaddisznókocák ezekben a hetekben ellenek, ha megzavarják őket, veszélyesek lehetnek az emberre. Igaz, kicsi az esélye, hogy összetalálkozunk egy vaddisznóval az erdőben, most mégis legyünk elővigyázatosak.

Az időjárás így február közepén egyre szebb arcát mutatja, már érezzük, hogy közeledik a tavasz, így egyre többen járják az erdőket. A vírushelyzetben ez most különösen jó elfoglaltság, testnek és léleknek is egyaránt jó, de a következő hetekben mégis legyünk különösen óvatosak – írja a bama.hu.

A Mecsek­erdő Zrt. a napokban vezetett be erdőlátogatási korlátozást, a kirándulókat arra kérik, hogy március 11-ig csak a kijelölt turistautakon haladjanak a vadak nyugalma érdekében. Tényleg nyugalomra van most szükségük az állatoknak, hiszen a vaddisznóknál megkezdődött a fialási időszak. Ilyenkor megváltozik a kocák viselkedése, elhagyják a kondát, kevesebbet mozognak, táplálkoznak.

A növényzettel sűrűn benőtt, bozótos területeken vackot alakítanak ki, hogy nyugalomban neveljék malacaikat – ezeket az erdőrészeket tehát most érdemes elkerülni a következő pár hétben.

Grozdics Károly fővadász kiemelte, a vaddisznók féltik a területüket és kicsinyeiket, ezért ha megzavarják őket, a megszokottnál agresszívabbak lehetnek. Ha a természetben járunk, és kutyánkat is visszük magunkkal, rá különösen figyeljünk. Az ebek még a sűrű növényzetben is észrevehetik a vadat, és ugatásukkal felbőszíthetik, akár támadásra késztethetik. Ne hagyjuk tehát, hogy az eb eltávolodjon tőlünk, tartsuk őt pórázon – ez egyébként is kötelező az erdei utakon. Persze ha csak magunk járjuk a természetet, akkor is legyünk elővigyázatosak, és ahogy a korlátozás is szól, ne térjünk le a kijelölt utakról.

A fővadász azt is hangsúlyozta, nagyon kicsi az esélye, hogy vaddisznóval találkozzunk az erdőben – főleg nappal. Ha ez véletlenül mégis megtörténne, akkor tartsuk észben, hogy az állat fél tőlünk, és ki fog térni előlünk, csak helyet kell biztosítani neki. Amennyiben tehát összetalálkozunk egy vaddisznóval, és észrevesz minket, akkor lassan kezdjünk el hátrálni, és el fog menni. Amennyiben túl távol vagyunk az állattól, akkor vetessük észre vele magunkat, amit például kiabálással vagy tapsolással érhetünk el, és akkor is elmegy.

A cikk egyéb érdekességek mellett az agrotrend.hu oldalon is olvasható!

szeretemamezogazdasagot.hu / bama.hu

Ajánló