KezdőlapÉrdekességekTavasszal is bőven akad munka a kiskertekben

Tavasszal is bőven akad munka a kiskertekben

Bár hajnalonként még mínuszok is előfordulnak, a naptár szerint nyakunkon a tavasz. Van teendő bőven a kiskertünkben.

Aki már tavaly is készült arra, hogy idén lesz kertje, az az őszi mélyásással megalapozta az idei jó mag­ágyat. Neki annyi dolga van, hogy most tavasszal még egyszer átmenjen rotakapával a kerten, közben dolgozzon bele még egy kis friss trágyát a földbe, és már készen is van a terület az ültetésre. Aki most állna neki a hobbikertnek, még ő sincs semmiről sem elkésve – írja a teol.hu.

Ilyenkor tavasszal is úgynevezett feltöltő trágyázást lehet csinálni. Ez annyit jelent, hogy szétszórjuk a trágyát a földön, aztán kapálógéppel vagy ásóval jól beleforgatjuk a talajba.

Ültetés szempontjából kétféle zöldséget különböztethetünk meg: vannak olyanok, amiket kiültetés előtt palántaként kell nevelgetnünk, ilyen a közkedvelt paradicsom és a paprika. És vannak, amiket egyből magról is a szabadföldbe vethetünk: ilyen a cukkini, a sárgarépa, a petrezselyem vagy a sóska és a spenót. Utóbbiaknál fontos, hogy mielőtt nekiállunk a vetésnek, előtte figyelmesen olvassuk el a tasakon leírtakat, és aszerint cselekedjünk.

A palántanevelésnek is kétféle módja lehet: egyrészt tehetünk úgy, hogy egyenként, sejttálcába ültetjük el a magokat (kiürült tejfölösdoboz is megteszi). Itt nagyon kell ügyelni arra, hogy nem szabad túltömöríteni a földet, ugyanis levegőtlen lesz a közeg, így nem fog szépen kicsírázni a növényünk. Nagyon fontos még, hogy a tálcákat meleg és páradús helyre tegyük.

Érdemes radiátor vagy ablak elé kihelyezni, fóliával vagy üveglappal letakarni. A másik módszer a palántaneveléshez, hogy fogunk egy tálcát, azt megszórjuk földdel, aztán ráhintjük a magokat, majd letakarjuk földdel. Óvatosan megnyomkodjuk, majd bevizesítjük. Végezetül szintén ráhúzzuk a fóliát vagy rárakjuk az üveglapot.

Ha egyesével ültetünk magokat, amikor megpillantjuk az első kis leveleket, akkor vegyük le róla az üveglapot vagy a fóliát, hadd levegőzzön. Továbbra is fontos, hogy olyan helyiségben neveljük, ahol sok fény és meleg van. Ha fényhiányos helyre tesszük, megnyúlnak, erőtlenek és vékonyak lesznek a palántáink. Ha szétszórva, nem egyesével ültettük el a magokat, akkor szét kell ültetnünk, ha megjelennek az első levelek. Erre hagyományosan mind a mai napig sok háztartásban a tejfölös dobozokat használják. Jó ez, csak arra figyeljünk, hogy az aljukra fúrjunk lyukakat, amin keresztül eltávozhat a felesleges víz.

A cikk hasonló érdekességek mellett megtalálható az agrotrend.hu oldalon is.!

szeretemamezogazdasagot.hu / teol.hu

Ajánló