KezdőlapAgrárvilágOlykor a kis dolgok a legértékesebbek…

Olykor a kis dolgok a legértékesebbek…

Immár hetedik alkalommal került meghirdetésre Az Év Agrárembere kitüntető díj, ahol 30 jelölt 10 kategóriában szeretné elnyerni a kitüntető címet. A döntőbe jutott versenyzők nemcsak a kategória győzelmet tudják elnyerni, hanem egy online szavazás segítségével akár a közönségdíjat is megkaphatják. Ezen a szavazáson Szakács Tamás 874 szavazattal elnyerte a közönségdíj harmadik helyét. A Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója, a jelöléssel kapcsolatos érzéseiről, az általuk kifejlesztett okos élelmiszerekről és a jövőbeli terveiről beszélt.

Hogyan érintette Az év agrárembere kitüntető díjra történő jelölése?

Váratlanul ért ez a jelölés, egyáltalán nem számítottam rá. A későbbiekben a meglepetés érzését felváltotta az öröm, a családomat pedig büszkeséggel töltötte el a hír. 

Milyen alapötletből indultak ki a cég által kifejlesztett Smart Food-termékek?

Az ember alapvető szükséglete a táplálkozás, de nem mindegy, hogy mit eszik. Fontos volt, hogy megtaláljuk azt, hogy az emberek számára melyek azok a preferált előnyök, amelyek fontosak számukra, s ezeket az igényeket megpróbáltuk összhangba hozni az általunk készített sütőipari vagy édesipari termékekkel. A kérdés számunkra az volt, hogy egy ilyen úgynevezett kettő az egyben szolgáltatást nyújthat-e egy élelmiszer. Kutatásaink során arra jutottunk, hogy igen, nyújthat. Az emberek nagy többsége napjainkban az egészségét nagyon fontosnak tartja, ezért úgy gondoltuk, hogy az élelmiszerben nem csupán az ismert funkcióit adjuk oda nekik, hanem ötvözzük ezeket az alapvető funkciókat tudományosan bizonyított kedvező élettani és egészségügyi előnyökkel is. A fejlesztés kidolgozása során arra is gondolnom kellett, hogy 3 olyan óriási iparág, mint a táplálékkiegészítő-ipar, a gyógyszer- és egészségipar, illetve az élelmiszeripar határterületein lesz-e lehetőségem új piaci csatornákat nyitni és ott új termékeket kínálni.

Mennyire nyitottak az emberek ezekre az új típusú élelmiszerekre?

Az ezredforduló elejétől saját forrásainkból K+F+I tevékenységet végzünk Okos Élelmiszer- Smart Food® kutatási program címen. Ennek a programnak az eredményeképpen megszületett első okos termékkel úgy gondolom meghódítottuk a piacot. A Vitajó cipók és kalácsok, valamint a Ritmus kenyér és a Ritmus Pont cipó egyelőre csak Magyarországon kapható. Mivel az értékesítési csatornák még messze nincsenek lefedve, azt gondolom, hogy reális az az elképzelés, hogy pár éven belül Magyarországon ennek a portfóliónak a felépítésével a vásárlók megtalálnak a boltok polcain mindenféle sütőipari formátumban okos élelmiszereket. Fontos kiemelni, hogy ezek az élelmiszerek teljes gasztronómiai értékűek, finomak és pontosan úgy használhatók, mint a hagyományos élelmiszerek, de pluszban még egészségügyi és/vagy élettani előnyöket is nyújtanak.

Hol érhetőek el a Smart Food-termékek?

Magyarországon már nagyon sok helyen elérhetőek vagyunk, megközelítőleg 3000 boltban vannak jelen a termékeink. Kezdve az olyan nagy hálózatoktól, mint a Lidl, az Auchan, a Metro, a Spar, illetve a Coop-hálózatok folytatva az egészen kicsi boltokig.  Gyakorlatilag ezeket a termékeket már egy ideje nem csak mi gyártjuk. Alapvetően mi innovátorként veszünk részt ebben a folyamatban. Ez annyit jelent, hogy kitaláltam a koncepciót és annak számos részletét, mi gyártjuk a speciális összetevőket és természetesen tulajdonosai vagyunk a szabadalmi, know how és brand jogoknak is. Célunk a termékeink széleskörű elterjesztése, ennek érdekében sütőipari partnereket vonunk be Magyarországon és külföldön is az általunk kifejlesztett franchise rendszerünkbe. Idehaza jelenleg 7 franchise partnerünk van, akik területileg már az országnak közel kétharmadát lefedik. Nyár elejére várhatóak az első olyan termékeink, amelyek már helyben sütött formában kerülnek a fogyasztók elé. Úgy gondolom, hogy bár ennek a piacépítési folyamatnak még nagyon az elején járunk, de már most is kijelenthetjük, hogy talán még soha nem volt funkcionális sütőipari termék olyan sikeres Magyarországon, mint az okos élelmiszerek és az ide tartozó brandek.

Jelenleg két okos termék márkájuk van a piacon, a Vitajó és a Ritmus. Mi a különbség a kettő között?

Egyelőre ennyi érhető el a piacon, de jelenleg 7 potenciális brandünk van, amelyek a jövőben elérhetőek lesznek. A sokéves kutatás eredményeképpen egy nagyon komoly, akár a következő 5-10 évet tematizáló portfoliónk alakult ki, de mint említettem, több, részben fejlesztés alatt álló termékünk még a piacra vezetésre vár. A Vitajó termékkörünkre az a jellemző, hogy olyan speciális, az egyik cégünk által gyártott, összetevőket tartalmaz, amelyek különböző élettani előnyöket nyújtanak az emberek számára az immunrendszer normális működését támogatva, illetve a fáradságot és a kifáradást csökkentve. A kialakult járványhelyzet miatt ennek igen nagy az aktualitása, de persze az immunrendszer támogatására nem csak járványok idején van szükség.

A Ritmus családunk termékei alkalmasak egy emésztési probléma, konkrétan a székrekedés tüneteinek enyhítésére. Magyarországon körülbelül 1,5 millió embernek, Európában pedig megközelítőleg 100 milliónak okoz rendszeresen, vagy visszatérően problémát a lelassult emésztése és az ebből kialakuló székrekedés. Az ezzel az emésztési problémával küzdő embereknek kevesebb, mint a 20 %-a valamilyen betegségnek a következtében küzd ezzel, több mint 80 %-a gyakorlatilag a modern életmód és a táplálkozási szokásainak köszönhetően szembesül ezzel a problémával. Mi egy Európában egyedi terméket hoztunk létre, amelyik egy III. fázisú klinikai vizsgálattal igazoltan jelentős mértékben csökkenti, sok esetben meg is szünteti ezt a tünetet, s ehhez nem kell mást tennie az embereknek, mint a terméket rendszeresen fogyasztani. Akiknek ilyen panaszuk van és az eddig fogyasztott terméket lecserélik a Ritmus kenyérre, vagy a Ritmus Pont cipóra, akkor körülbelül 80 %-os valószínűséggel pár nap alatt a problémájuknak az enyhülését, sok esetben a megszűnését fogják tapasztalni.

A kialakult vírushelyzet mennyire korlátozta, illetve befolyásolta a piaci lehetőségeket, illetve a cég működését?

Cégcsoportunk életét is korlátozta a COVID járvány terjedése, hiszen elsősorban napi fogyasztású cikkeket gyártunk és az árbevételnek körülbelül a 10 %-a közintézményektől érkezik, de sajnos az iskola bezárások kedvezőtlenül hatottak az értékesítés ezen területére. Ugyanakkor az emberek, illetve a kereskedelmi partnereink is felismerték, hogy pontosan ebben a nehéz, az emberi egészséget veszélyeztető helyzetben fontos az immunrendszer támogatása, így ennek köszönhetően az okos élelmiszerek iránti kereslet jelentősen megnövekedett. Úgy gondolom nagyon sok emberhez eljutott az üzenetünk és nagyon sok ember megszerette ezeket a termékeket.

Szeretnék bővíteni az okos élelmiszer termékcsaládot? Milyen céljai vannak a jövőre nézve?

A vízióm az, hogy ha pár éven belül az ember bemegy egy magára valamit is adó boltba és a sütőipari termékek között akar válogatni, akkor a hagyományos, úgyis mondhatnánk, ismert és megszokott sütőipari termékek mellett talál egy olyan polcrészt is, ahol kizárólag okos élelmiszereket fognak kínálni. Reményeim szerint ezeken a polcokon legalább 5-6 brand 30-40 féle terméke lesz majd jelen. Ezek a brandek önmagukban is egy-egy élettani, egészségügyi üzenetet hordoznak. Az emberekben egyre inkább kialakul az igény arra, hogy az általuk vásárolt élelmiszerek ne csak nagyon finomak és teljes gasztronómiai értékűek legyenek, hanem tartalmazzanak olyan összetevőket is, amelyek tudományosan igazoltan egészségügyi előnyt jelentenek számukra. Céljaink között szerepel, hogy az okos élelmiszerek frissen sütött verziói szendvics alapok, frissen sütött péksütemények formájában is a piacra kerüljenek. Jelenleg úgy látom, hogy a most forgalmazott 3 Vitajó cipó, a 2 Vitajó kalács és a 2 Ritmus kenyér mellett egy év múlva körülbelül 15-20 új termék lehet már elérhető ebben az új élelmiszer szegmensben.  „Olykor a kis dolgok a legértékesebbek. Egy halk szó, egy pillantás, egy falat kenyér…” – olvasható a gondolat a Hajdúsági Sütödék Zrt. honlapján. A cég által forgalmazott termékek egy része okos élelmiszer, melyek már túlmutatnak az „egy falat kenyéren”, hiszen ezek a finomságok már nagymértékben hozzájárulnak a mindennapi egészségünk támogatásához, illetve meglévő élettani igényeink részbeni kielégítéséhez.

Törös Ramóna

Ajánló