KezdőlapÉrdekességekJúniusi teendők a kertben

Júniusi teendők a kertben

Június 1-jével hivatalosan is beléptünk a nyárba, ugyanakkor a kerti teendőket ilyenkor sem szabad a háttérbe szorítani. Eléggé változatos május áll mögöttünk és erre számíthatunk majd júniusban is, amely bőven ellát majd minket munkával a kertünkben. Nézzük tehát mivel érdemes júniusban foglalkozni.

Kerti teendők

A júniusi hónapban érdemes sok időt fordítanunk a kis kertjeink ápolására, hiszen az ilyenkor jellemző hirtelen időjárás változások könnyedén kárt okozhatnak benne. Ezzel kapcsolatban két dologra érdemes nagyon odafigyelni. Az első és a legfontosabb, hogy a hirtelen jött záporok vagy viharok könnyen okozhatnak kisebb nagyobb károkat a kertünkben. A viharok érkezésekor beszélhetünk akár jégesőről vagy jégverésről is, amelyek komoly károkat képes okozni kis kertünkben ezáltal megsérülhetnek növényeink. De egy hevesebb szél is komoly károkat képes okozni a kertekben. Azonban van mód arra, hogy védekezzünk ezen károk ellen. Kitűnő megoldás lehet, ha néhány téglát, valamint Raschel-hálót helyezünk az ágyásaink mellé, így amikor már látjuk, hogy komor és sötét felhők gyülekeznek, gyorsan a növényekre tudjuk az teríteni és rögzíteni tudjuk a téglák segítségével, amellyel némi védelmet tudunk biztosítani növényeink számára. A másik nagy gond a növények kiszáradása, amely ellen a legjobb védekezési mód a mulcsozás. A legjobb választás, ha a növények tövéhez megközelítőleg 5- 10 cm vastagságú réteget helyezünk belőle.

Üres rész a kiskertben?

Amennyiben még maradtak üres foltok akár a virágágyásban, akár a konyhakertben, azokat érdemes gyorsan növekvő egynyáriakkal beültetni. Azonban, ha hasznosan szeretnénk feltölteni az üresen maradt részeket nem késő még elvetni az uborkát a tököt esetleg a paprikát vagy a paradicsomot sem.

Gyomok távoltartása

A mulcs réteg segíteni fog a gyomok gyors terjedésének a megállításában, de gyomok nem kímélik a zöldséges kertünket sem, így ott is fontos folyamatosan ellenőrizni a növekedésüket. A gyomok szüntelenül nőnek is folyamatosan „támadják” a kertünkbe ültetett növényeket.  Fontos, hogy amikor ezeket gyomokat írtjuk érdemes a már növekvő növényeket is ritkítani abban az esetben,  ha erre szükség van. A ritkításra általában a paszternáknál a céklánál a petrezselyemnél a sárgarépánál a kapornál, valamint a nyári salátáknál érdemes odafigyelni. Vannak olyan zöldségfélék, amelyek vetéséhez a júniusi hónap a legideálisabb, ezek elsősorban azok a zöldségnövények, amelyek majd téli tárolása lesznek szánva. Érdemes ezek közül megemlíteni a fekete retket, a céklát, karalábét valamint a bimbós kelt.

További teendők a kertünkben

Érdemes nagyon odafigyelni a fejlődő növényeink tápanyag utánpótlására, hiszen ebben az időszakban lesz a legnagyobb szükségük a megfelelő tápanyag mennyiségére annak érdekében, hogy kitűnően tudjanak fejlődni.

Vannak olyan növények, amelyek növekedésük miatt már elérték azt a magasságot, hogy kitámasztásra szorulnak, ilyenek lehetnek a paradicsom, a futóbab és a borsó, amelyek kitámasztás azért nagyon fontos, mert így a termés nem fog majd a földre lógni.

Ha a kertünkben gyógy- valamint fűszernövényeket is tartunk, azoknak már a leveles hajtásait júniusban be lehet takarítani és meg lehet kezdeni a szárításukat.

Ezen lista birtokában biztosak lehetünk abban, hogy a nyári hónap kezdetével sem maradunk teendők nélkül abban az esetben, hogyha kert tulajdonosok vagyunk. Érdemes ezeket a tanácsokat megfogadni, hogy a korábban befektetett munkánk ne vesszen kárba. 

Ajánló