KezdőlapAgrárvilágKiskertFügéből lekvárt!

Fügéből lekvárt!

Az elmúlt három évtized legjobb fügeterméséről beszél idén a deszki gazda éppen úgy, mint a petőfitelepi. Nem fagyott el a télen, végig jó idő volt rá, roskadoznak az ágak a gyümölcstől, ami az árán is érződik. Feleannyiba kerül, mint a legolcsóbb sárgabarack, amit ezen a nyáron árultak.

Van az egyik petőfitelepi az utcában egy óriási fügefa, ami inkább persze bokor, évek óta célzatosan biciklizek arra és tesztelem a termését. Tavaly is sok gyümölcs volt rajta, idén még annál is több. Bő másfél évtizede tekerek olykor arrafelé a sze­­zonban, de ennyi gyümöl­csöt nem láttam még rajta – írja a delmagyar.hu.

Körülbelül 10 napja úgy tűnt, nem is győzik szedni, túlérett, félig megaszalódott gyümölcs is bőven volt az ágakon és lehullva a földön is.

Láttam már ezt a bokrot csonttá fagyva többször is, de mindig kirúgja magát. A na­pokban már kevesebb a gyümölcs rajta, s ehhez nekem is volt némi közöm, többször is kóstoltattam a sajtóházi kollégákkal, akik nem találtak hibát benne. Néhányszor becsönget­tem már a házba, de eredménytelenül, a héten azonban otthon volt a gazda.

– 21 éve költöztünk ide, de ennyi füge még sohasem volt rajta. Szedjük mi is, csipegetik az utcabeliek, amivel nincs semmi probléma. A tetejére persze nem érnek fel, mert olyan magas, ott marad nekünk bőven – mondta a fér­fi, aki sem nevét, sem lakcímét nem akarta megosztani a Délmagyarország olvasóival. Ez érthető, az utca „terhelését” bírja az óriási fügebokor, egész Petőfitelepét már nem győzné.

– Egyszer megkérdezte valaki, hogy szedhet-e fügét, amire természetesen igent mondtam, ám az illető elkezdett telerakni egy ládát, aminek annyira már nem örültem – emlékezett vissza egy érdekes esetre az óriásbokorra néző ház gazdája.

– Ilyen szép termést még én sem láttam, meg ilyen olcsó fü­­gét sem, pedig már több mint 30 éve foglalkozok ezzel a gyümölccsel – mondta megkeresésünkre Frányó Zoltán. A közel s távol legnagyobb termelőnek száz fája – bokra – van Deszken, a friss fügét döntően a Mars téri piacon értékesíti, de lekvárt és sajtot is készít belőle, amit szezonon kívül kínál.

És persze pálinkát is, ennél több alapanyaga három évtizede nem volt.

– Ezen a télen egyáltalán nem fagyott el, a mostani szá­razság sem zavarja, a szárma­zási helyén ezt már megszokhatta a füge. Idén 8 napot késett az első fajta, és csak jú­­lius közepén tudtam belőle hozni a piacra – mondta a termelő, hozzátéve, a kezdeti darabárat kilóra átszámítva 3000 forintért tudta adni a gyümölcsöt.

Mára a szépért is csak ezer forintot kap, az apróbbért azonban csupán 500 forintot kér kilónként – most van az első fajta érésének a csúcsa. Ezután lesz szűk két hét szünet, ami attól is függ, mennyire lesz gyümölcsérlelő a meleg – és az öt fajtának köszönhetően a kínálat egészen az első fagyokig kitart.

Ez viszont egyben azt is je­lenti, hogy – kis túlzással – a füge a legolcsóbb lekvárnak való a Mars téren.

Az első, mennyiségi gyümölcs, a kajszi idén a fagyok miatt „be sem nézett” 1000 forint alá. Őszibarackot ugyan lehet találni feleennyiért, azaz fügeárban, de azért az nincs benne a top 6-ban, ami a lekvárt – és részben a pálinkát – illeti. Előzi az idén ugyancsak végig drága eper, illetve a keveset termő meggy is. A szilva még jó lehet, abból kiindulva, ahogy most kéklik a gyümölcs a kertvárosi fákon, és a szezonzáró birsalmából is lehet még bármi.

A cikk hasonló érdekességek mellett olvasható az agrotrend.hu oldalon is!

szeretemamezogazdasagot.hu / delmagyar.hu

Ajánló