KezdőlapAgrárvilágKiskertJanuárban is dekoratív

Januárban is dekoratív

Az Egry József utcában (Veszprém) leltünk rá erre az egyik társasház előtt kialakított kertre Veszprémben. Ugyan a tél derekán járunk, mégis bemutatjuk, mert remek példát ad a tulajdonos másoknak, ugyanakkor ebben az időszakban látszik igazán az igényes, türelmet igénylő munka, melynek gyümölcse a nyáron zöld levelekbe, virágba boruló kert lesz az erkélyek előtt – írta a VEOL újságírója.

A lehullott lomb mint avar sokat eltakar – ugyanakkor sokat megmutat.

Például azt, hogy egy igényes kert kialakítása komoly tervezést igényel, és azt is, mennyire fontos az elrendezés, milyen gondos és aprólékos dolog odafigyelni valamennyi részletre. De ha ezt valaki vállalja, a természet tavasztól meghálálja majd, amikor a növények rügyezni kezdenek, majd a levelek kihajtanak, később a virágok varázsolják el a járókelők figyelmét.

Merthogy egy közterület, egy járda mellett fekszik ez a kert, amelyet évek óta nagy odafigyeléssel gondoznak.

Sok ilyet lehet, lehetne kialakítani a város más részein is, ráadásul igazán nem kíván óriási anyagi befektetést. Viszont a növények a szeretetet, a gondoskodást meghálálják. Kinek ne vonzaná a szemét, ha még januárban is megálltunk lefotózni?

(Nyitókép: Benkő Péter)

TulipGarden Cafe / VEOL, Benkő Péter

Ajánló