KezdőlapÉrdekességekMedvehagyma: gyűjtési tippek és hasznos tudnivalók

Medvehagyma: gyűjtési tippek és hasznos tudnivalók

A medvehagyma nagy kedvence a barnamedvének, és a vaddisznók is kedvelik. Nem véletlen hát, hogy az erdők brummogó lakójáról nevezték el a tavasz egyik legfinomabb vadon szedhető csemegéjét. Egész Európában megtalálható, hazánk több táján is elterjedt. A Dunántúl hegyvidéki területeit néhol szinte szőnyegként borítja. Bemutatjuk a medvehagymát!

A medvehagyma régóta ismert és előszeretettel fogyasztott zöldség, mely hatóanyagainak köszönhetően gyógynövénynek is tekinthető. Azt mondják, hogy árulkodik a környezetéről: ahol össze lehet futni vele, ott már nagyon régóta nem bolygatták az erdőt. Mint az első virágzó növények egyike, méhlegelőként is fontos, ennek megfelelően olykor medvehagymás mézet is találni a piacon.

A medvehagyma jellegzetesen fokhagymaillatú, ám távoli rokonánál enyhébb és frissebb ízű. Gyógynövényként vér- és vesetisztító hatása, valamint a vérkeringésre gyakorolt pozitív hatása miatt ismert, de vérhígító tulajdonsága miatt – a többi hagymaféléhez hasonlóan – vigyázni kell vele annak, aki vérhígítót szed, vagy épp műtétre készül. Ezek mellett jótékony hatást gyakorol az emésztőrendszerre is.

Külső jegyek – Hogyan különböztessük meg a medvehagymát a gyöngyvirágtól?

Aki még soha nem szedett medvehagymát, először tapasztaltabb gyűjtőkkel induljon útnak! Ez azért fontos, mert a medvehagyma külső jegyeit illetően könnyen összetéveszthető a gyöngyviráglevelekkel. A gyöngyvirágot nem véletlenül hívják májusi gyilkosnak: a növény minden része mérgező, a benne található szteroid, glikozid és más vegyületek pedig már kis mennyiségben is halált okozhatnak. Érdekesség, hogy ennek ellenére a gyöngyvirág is gyógynövény, a belőle kivont összetevők többek között szívgyógyszerek alapanyaga is lehet. A gyöngyvirágfogyasztás következményeként gyakori az erős hastájéki fájdalom, a hasmenés illetve a szívműködés felborulása.

Néhány dolog segíthet, még akkor is, ha kezdők vagyunk:

  • a medvehagyma erős, fokhagymás illatú, míg a gyöngyvirág teljesen szagtalan,
  • a medvehagyma a tavasz elején, míg a gyöngyvirág a tavasz végén jelenik meg,
  • a medvehagyma gyökérzete – értelemszerűen – egy hagyma, míg a gyöngyvirágé tarackos gyökérzet,
  • a medvehagyma levele hosszúkás, a gyöngyvirágé középtájon kiszélesedik.
Forrás: greendex.hu

Érdemes odafigyelni akkor is, ha piacon vásárolunk medvehagymát. Lehetőleg kerüljük az alkalmi árusokat és a jelöletlen termékeket, a medvehagymát fogyasztás előtt pedig mindig alaposan mossuk meg, akár vásároltuk, akár mi magunk szedtük. Ez utóbbi többek közt azért fontos, mert a felületén olyan fertőzések verhetnek tanyát a vadonban, mint a rókagalandféreg. Ez egyébként minden más vadon gyűjtött csemegére igaz!

Fontos, hogy mindig körültekintően járjunk el! Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy mit szedtünk, inkább ne fogyasszuk el. És még egyszer: aki először indul gyűjteni, vigyen magával valakit, aki ismeri a medvehagymát. Ezen túl viszont semmiképp nem célunk a pánikkeltés. Nagyjából az első néhány leszedett levél után pontosan tudni fogjuk, hogy mit keresünk, milyen a medvehagyma, akár gyerekekkel is szedhetjük. A legjobb, ha májusban vagy június elején visszamegyünk az erdőbe, és megnézzük a gyöngyvirágot is, és ha már ott vagyunk, akár egy kis csokorral szedhetünk is az illatos és szép virágból.

Hogy néz ki a medvehagyma?

Levelek:
A medvehagyma levelei hosszúak, hegyesek, ovális alakúak, fogazatlan szélűek. A növény a hagymából nő, és erős fokhagymaillata van, ami jól érezhető, ha megdörzsöljük a levelét.

Virágok:
A medvehagyma virágai kicsik, fehérek, hat sziromlevéllel, vékony száron. Körülbelül 25 virág alkot egy-egy kerek virágfürtöt, amely egyetlen, levél nélküli száron áll.

Forrás: pixabay.com

Termése, magvai:
A medvehagyma jellemzően új hagymát nevelve szaporodik, de ritkán a magokkal történő szaporodásra is van példa. A magok 2–3 mm hosszúak, egyik oldalukon lapítottak, feketék. Ezek a növény föld feletti részeinek elhalásával szóródnak szét.

Jótékony hatásai

A medvehagymának mint gyógynövénynek számos pozitív hatása van. Ezek közül kiemelkedik a már említett vér- és vesetisztító, valamit emésztésjavító hatása. Megemlítendő ezeken túl, hogy

  • salaktalanító, méregtelenítő hatású,
  • gyomor- és bélrendszertisztító,
  • csökkenti a magas vérnyomást,
  • enyhíti a krónikus gyulladásokat,
  • védi az ereket (ezáltal csökkenti a szívbetegségek és az érrendszeri betegségek, a stroke rizikóját),
  • javítja az inzulinérzékenységet,
  • normalizálja a koleszterinszintet,
  • gátolja a vérrögképződést.

A szakértők szerint a tavaszi salaktalanítás és méregtelenítés egyik kiváló eszköze a medvehagyma, melynek fogyasztása a közérzetünket is javíthatja. A bélrendszeri panaszok jelentős része ellen orvosság lehet, segít a túlzott gázképződésen, használ a hasmenés ellen, és kihatja a bélférgeket. Ha teaként fogyasztjuk, segít a köhögés ellen, mert nyákoldó hatású.

Ahogy fentebb már jeleztük, a többi hagymaféléhez hasonlóan vérhígító hatású. Ez alapvetően pozitív, kivéve abban az esetben, ha eleve ilyen gyógyszert szedünk. Ilyenkor csak módjával, kis mennyiségben fogyasszuk. Ugyanez igaz akkor is, ha műtétre vagy akár csak fogászati beavatkozásra készülünk.

A medvehagyma lelőhelyei

A medvehagyma a Dunántúlon lelhető fel nagyobb telepekben, ami persze nem zárja ki, hogy másutt is találkozzunk vele. A szezon délen indul, legkorábban a Mecsekben és a Zselicben gyűjthető a csemege. Egyben ez a leggazdagabb gyűjtőhely is, keresve is nehezen találni olyan hegyoldalt, ahol nem látunk legalább valamennyi medvehagymát.

A legismertebb medvehagyma-gyűjtőhelyek a Mecsekben:

  • Éger-völgy,
  • Szárazkúti pihenő,
  • Remete-rét,
  • Szakadás.

Mivel ezek a legismertebbek, a legtöbb emberrel is errefelé találkozhatunk, ami érthető is, hiszen ezeket a helyeket könnyű megközelíteni, Pécstől egy kőhajításnyira vannak. Épp ezért viszont helyettük érdemes például a Dél-Dunántúli Kéktúra érintett szakaszain gyűjtögetni, és kirándulással kötni egybe a medvehagymázást. A legbiztosabban az RPDDK-07 és az RPDDK-08 szakaszokon futhatunk bele medvehagymás területekbe.

A Mecseken kívül jó eséllyel gyűjtögethetünk a Bakonyban is. A méltán híres és népszerű Bakonybél környékén például biztosan sikerrel járunk. Szintén nem lövünk bakot, ha Zirc, Pécsely vagy a felvonós sípályával rendelkező Eplény környékén járjuk az erdőt a fokhagymaillatú csemegéért.

További medvehagyma-lelőhelyek a Dunántúlon:

  • Pusztamarót környéke a Gerecsében,
  • Sopron környéke,
  • Obornak és Bocska között Zalában, illetve Zalaszántó, Rezi, Várvölgy és Cserszegtomaj térségében.

Fontos újra leszögezni: ezek csak a legismertebb helyek. A hegyvidéki területeken bárhol találkozhatunk medvehagymával, ahogy az is előfordulhat, hogy nem találunk belőle. Fontos viszont, hogy ha valahol csak nagyon kevés van belőle, kímélőbben szedjük. Erre majd kitérünk a továbbiakban is.

A medvehagyma gyűjtése

Most már tudjuk, hogy néz ki, mire jó, és hol lelhető fel a medvehagyma. Már csak azt kell tisztázni, hogy miként kell, illetve lehet gyűjteni, mire kell odafigyelni, és mikor nem szabad leszedni a zöld leveleket. Ha az alábbi egyszerű szabályokat betartjuk, akkor legközelebb is lesz mit szedni, és a büntetést sem kockáztatjuk.

Forrás: pixabay.com

A két legfontosabb szabály, hogy

  • medvehagymát kizárólag saját fogyasztásra szedhetjük, naponta legfeljebb 2 kg mennyiségben,
  • ezt engedély nélkül csak állami erdőkben tehetjük meg, melyek nem esnek természetvédelmi besorolás alá.

Természetvédelmi területeken szükséges a kezelő, jellemzően az illetékes erdőgazdaság vagy nemzeti park engedélye, illetve ők tudnak tájékoztatást adni arról is, merre szedhetünk szabadon.

Ezeken túl fontos az is, hogy megfelelően szedjük. Soha ne húzd ki a medvehagyma hagymáját a földből! Szedd egyesével a leveleket, és minden növényen hagyd meg legalább a levelek harmadát, hogy a növény képes legyen energiát gyűjteni és szaporodni. Ha cséphadaró módjára szedünk mindent, legközelebb talán már nem lesz mit szedni. Emellett vegyük nagyon szigorúan a napi 2 kilós fejenkénti limitet! Hagyjunk másoknak is!

Kereskedelmi gyűjtés

Van lehetőség kereskedelmi mennyiség gyűjtésére is. Erre a terület kezelője, jellemzően a helyi erdőgazdaság vagy a tulajdonos adhat hozzájárulást, enélkül ilyen jellegű tevékenység nem végezhető. A Mecsekerdő Zrt. például az adott évre az előre meghatározott területeken való kereskedelmi gyűjtési jogot előre elárverezi.

A medvehagyma tartósítása

A medvehagyma frissen csak rövid ideig tárolható. Meghosszabbítható valamivel a frissessége, ha a hűtőbe tesszük, lehetőleg nejlonba csomagolva. Ha viszont hosszabb távban gondolkozunk, akkor kénytelenek leszünk valamilyen tartósítási módszer után nézni. Ezek közül az egyik lehet akár a pesztó, de néhány hétnél tovább ez sem áll el.

Forrás: pixabay.com

A medvehagyma fagyasztása

A legegyszerűbb megoldás a medvehagyma fagyasztása. Ezt többféleképpen is végezhetjük aszerint, hogy milyen formában szeretnénk lefagyasztani a medvehagymát. Fontos, hogy minden esetben tisztítsuk meg, de fagyasztani már a száraz leveleket fogjuk.

Fagyaszthatjuk egészben a leveleket. Ebben az esetben bevált módszer, hogy folpackra helyezzük őket úgy, hogy ne fedjék egymást, majd elkezdjük rétes módjára feltekerni a fóliát. Végül a tekercsünket zacskózzuk be, hogy az erős aromák ne csináljanak galibát a fagyasztóban. A megoldás előnye, hogy egész leveleink lesznek, és mindig annyit tudunk elővenni, amennyire szükség van. Másik megoldás, hogy feldaraboljuk a leveleket, és bezacskózva fagyasztjuk őket. Végül megpróbálhatjuk krém formában is lefagyasztani. Ebben az esetben hasonlóan járunk el, mintha kész spenótot vagy sóskát fagyasztanánk.

A medvehagyma szárítása

Ez akkor jöhet jól, ha kevés a helyünk a hűtőben. Persze a felhasználási módjaink is némileg szűkülnek, hiszen a szárított medvehagymát inkább csak fűszerként tudjuk használni. Az elkészítése egyszerű: tisztítsuk meg a leveleket, távolítsuk el a szárakat, majd szárítsuk meg a leveleket! Ezt aszalógéppel vagy sütőben (alacsony hőfokon, nyitott ajtóval) tudjuk a legegyszerűbben megtenni. Csak arra kell ügyelnünk, hogy teljesen szárazak legyenek a levelek, mert ha marad bennük nedvesség, az egész megromolhat. Tegyük légmentes konténerbe morzsolva vagy akár egészben!

tulipgardencafe.hu / Greendex

Ajánló