KezdőlapAgrárvilágMegroppan a tojáspiac az importnyomás alatt

Megroppan a tojáspiac az importnyomás alatt

Leginkább Lengyelországból érkezik be jelentősebb mennyiségű tojás – mondta az InfoRádiónak a Tojásszövetség titkára. Molnár Györgyi hozzátette, hogy mindez nehéz helyzetbe hozza a hazai termelőket.

A Tojásszövetség mezőgazdasági titkárának elmondása szerint, miután a tavalyi évben jó áron és emelkedett mennyiségben lehetett értékesíteni a tojást – ráadásul fokozott kereslet mellett –, vélhetően az európai termelők az idei évre is azt gondolták, hogy „nyomni” lehet majd egyet a piacon – írja az Infostart cikke alapján az agrotrend.hu.

A valóságban viszont, részint a koronavírusnak köszönhetően, valamint a kínai keresletnek, és mert tőzsdére ment az ár, eszmétlen mód megemelkedtek a takarmányárak, ennél fogva a tojástermelők költségei is, akik viszont jócskán elszámolták magukat a keresletet illetően.

Fotó: pexels.com

Így, elsősorban Németországban, Franciaországban és Lengyelországban jelentős túltermelés történt. És nyilvánvalóan, amikor nagyobb a kínálat, mint a kereslet, az szembemegy az árnövekedési tendenciával – magyarázta Molnár Györgyi. Tehát azt érzékelhették a magyar termelők sokadik hónapja, gyakorlatilag húsvét óta, hogy nem emelkedik az ár, amit erőteljesen befolyásolt – elsősorban a lengyel – import is.

agrotrend.hu

Ajánló