KezdőlapAgrárélményBüszkék lehetünk a minőségi magyar pálinkára

Büszkék lehetünk a minőségi magyar pálinkára

A pálinka világszínvonalú minőséget képvisel úgy külsőségeiben, mint belső értékeiben, amely az évtizedek alatt méltó vetélytársa lett a legnemesebb szeszesitaloknak- mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Gong Pálinkaháznál tett látogatáson, Deszken.

Erdős Norbert emlékeztetett, a koronavírus-járvány az élelmiszeripari szereplőket, így a hazai kereskedelmi pálinkafőzdéket sem kímélte – írja honlapján az agrártárca. Hozzátette, az elmúlt 15 évben a pálinka és a törkölypálinka előállításának technológiai háttere, ismertsége, fogyasztói képe, megbecsültsége folyamatosan nőtt. Bővültek a pálinkafőzési kapacitások, az ágazat szakembereinek ismeretei, és a pálinkának mára helye van a magasabb igényű gasztronómiában is.

Kiemelte, a pálinkaevolúcióhoz a tárca is igyekszik minden segítséget megadni, ennek egyik jeles példája a nyolcadik alkalommal megrendezésre került Nemzeti Pálinkakiválóság Program, amelynek keretében idén a Gyulai Pálinka Manufaktúra vehette át az Agrárminisztérium pálinkája címet.

Erdős Norbert kitért arra is, hogy idén a Vidékfejlesztési Program keretében kettő élelmiszeripari –  akár pálinkaüzemhez kapcsolódó – beruházásokat támogató felhívás jelent meg. Kiemelte, hogy a jelenleg is pályázható „Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése” című, 200 milliárd forint keretösszegű kiírás az eddigi, hasonló célú felhívásokhoz képest egyszerűbb feltételek mellett kínál támogatási lehetőséget akár 5 milliárd forint összegig.

A felhívás keretében technológiai korszerűsítésre, új épületek, építmények kialakítására, bővítésére, meglévő létesítmények, technológiák energiahatékonyságot növelő korszerűsítésére, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására,  illetve áruszállításra használható szállítójárművek beszerzése van lehetőség.

Támogatási kérelem benyújtására Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező vállalkozások jogosultak.  A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint október 27-től lesz még lehetőség két hétig.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Ajánló