KezdőlapAgrárvilágKiskertTetvek a rózsán: így szabadulhatsz meg tőlük!

Tetvek a rózsán: így szabadulhatsz meg tőlük!

Ha nem vagyunk résen, tavasszal pár nap alatt ellephetik a rózsa fiatal, ízletes hajtásait a levéltetvek. Lássuk, mivel védekezhetünk ellenük?

Nagy rózsa-levéltetű

A szabad földön nevelt rózsa legjelentősebb kártevője a nagy rózsa-levéltetű (Macrosiphum rosae). Minden termesztett és vadon termő rózsán előfordul.

A tetvek kedvencei a növekedésben lévő fiatal hajtások csúcsi részei, ahol óriási kolóniákat alkotnak. Szívogatásuk nyomán a növény növekedése lelassul, ha nem kezeljük a leveleken mézharmat majd korompenész jelenik meg.

A levéltetvek életmódja

A nagy rózsa levéltetű a rózsa vesszőin tojás alakban telel, majd a rózsa kihajtását követően a fiatal hajtásokat célozzák meg az un. ősanyák, akik szűznemzéssel egy egész leánynemzedéknyi tetűnek adnak életet. Ezután alakulnak ki az un. szárnyas alakok is, akik újabb és újabb rózsatőre telepednek át, így szinte az egész évben számíthatunk kártételükre.

A levéltetvek természetes ellenségei a katicák, a katicalárvák, a fátyolkák, zengőlegyek gyakran megfigyelhetők a terített asztalnál, de a nagy tömeggel általában nem tudnak lépést tartani, ezért elkerülhetetlen a kémiai védekezés. Arra figyeljünk, hogy a ha jelen vannak ezek a hasznos rovarok, akkor ne kontakt rovarölőszerrel védekezzünk, ami őket is kivégezné, hanem felszívódó permetszerekkel.

Milyen permetszerrel védekezhetünk a rózsa levéltetvek ellen?

III. forgalmi kategóriájú permetszerek levéltetvek ellen:

  • Cyperkill 25 EC (kontakt)
  • Lamdex Extra (kontakt)
  • Mospilan 20 SG
  • Teppeki 50 WG
  • Karate Zeon 5 CS (kontakt)
  • Pirimor 50 WG
  • Decis (kontakt)
  • Bio Plantella Flora Permet (kontakt, szobanövényeknél is használható)

Jól bevált régóta alkalmazott felszívódó hatású szerek a pirimikarb hatóanyagú Pirinor 50 WG vagy az acetamiprid hatóanyagú Mospilan 20 SG és a flonikamid hatóanyagú Teppeki 50 WG, amelyek mind megkímélik a levéltetvek természetes ellenségeit is és méhekre sem veszélyesek, így akár virágzó állományban, nappal is használhatóak. Mivel a berepülő egyedek miatt újra elszaporodhatnak a tetvek a rózsán, folyamatosan kisérjük figyelemmel és szükség esetén permetezzünk újra.

A fent felsorolt permetszerek közül a kontakt hatásúak általános rovarirtószerek, a rovarral érintkezve fejtik ki hatásukat, tehát nem kímélik a levéltetvek természetes ellenségeit és a méheket sem, ezért virágó rózsa állományban csak méhkímélő technológia betartásával, napnyugta után használhatóak.

A szabadföldi rózsa kártevői még:

  • hajtásfúró rózsadarázs
  • rózsapajzstetű
  • fehéröves levéldarázs
  • közönséges takácsatka

edenkert.hu

Ajánló