KezdőlapAgrárvilágKiskertSpárga termesztése egyszerűen: egy tő akár 20 évig is terem

Spárga termesztése egyszerűen: egy tő akár 20 évig is terem

A májusban érő spárga igazán különleges évelő zöldség, amire megéri várni. Egy kifejlett tőről akár húsz éven keresztül is szüretelhetjük tavasszal a sípokat. Mutatjuk, mire kell figyelni.

Spárga ültetése

A spárga ültetése előtt néhány héttel ássuk fel alaposan a helyét, és távolítsunk el minden gyomot. A növény meg fogja hálálni, ha a földbe egy kis szerves istállótrágyát is beleforgatunk. A tövek elültetése előtt ássunk egy nagyjából 30 centi széles, 20 centi mély árkot. A töveket 30 centire ültessük egymástól. A tövekre rakjunk nagyjából 5 centi földet, majd ahogy növekednek folyamatosan húzzuk rá a földet egészen addig, míg teljesen be nem temetjük az árkot.

Spárga gondozása

A spárgatöveket folyamatosan öntözni kell addig, amíg meg nem erednek. Figyeljünk arra, hogy a gyomok ne növekedjenek a körülötte, hogy szép, erős legyen a növényünk. Bár nem könnyű megállni, az ültetés utáni két évben ne szüreteljük le tavasszal a sípokat, mert akkor a későbbi évekkel jóval gyengébb lesz a termés.

Spárga szedése

A spárga sípokat tavasszal április végén, májusban vágjuk le a tőről, mikor elérik a 12 centis magasságot. Júniusban már ne szüreteljünk, hogy a növény elég energiát tudjon gyűjteni a következő évre.

Spárga kártevői

A spárgát szívesen legelik a csigák és a meztelencsigák. A spárgabogár pedig a leveleit és a szárát is károsítja.

Spárga elkészítése

A spárgát hűtőben állítva és nedves ruhába csomagolva néhány napig lehet tárolni. Minél frissebb, annál finomabb.

edenkert.hu

Ajánló