KezdőlapKávé-világEzért érezzük úgy, hogy nem hat a kávé

Ezért érezzük úgy, hogy nem hat a kávé

A reggeli kávé sokak számára nem csak egyszerűen a reggeli rutin része, hanem nélküle egyszerűen „nem indulhat el a nap”. A reggeli koffeines ital ezerféleképpen fogyasztható, ki-ki ahogy szereti, éberebbé teszi, és segít a koncentrációban.

De vajon mennyire egészséges mindennap inni kávét, mi történik a szervezettel eközben? Szakértők szerint van egy nagy probléma ezzel a szokással.

Amikor már nem hat a kávé

Biztos sokan érezhették már azt, mintha kevésbé „hatna” a kávé. Mértékkel fogyasztva természetesen semmilyen problémát nem tud okozni, ez azt jelenti, hogy a nap folyamán elosztva, és a kora délutáni órákig 4-5 csészével, ami még víz visszatartást sem okoz, sőt, épp hogy serkentőleg hat az anyagcserére, áldásos hatásait egy több mint 400 ezer fő bevonásával készített tanulmányban is bizonyították.

A kutatás szerint növeli az élettartamot, csökkenti a kettes típusú diabétesz kialakulásának kockázatát, és májvédő hatása is ismert. Mégis van egy probléma, amitől egy idő után kevésbé érvényesülnek ezen jótékony tulajdonságai. A probléma gyökerét a benne található koffein okozza, aminek bevitelét a szervezet idővel elkezdi tolerálni. Ahogy nő a tolerancia, azzal párhuzamosan egyre kevésbé érződik a hatása. Elképzelhető, hogy régebben már akár egy csésze kávé is felpörgetett annyira, hogy jóleső lendületet adjon a naphoz, viszont ma már ennyi nem elég.

Ahogy hozzászoksz a koffeinhez, már nem fogod annyival éberebbnek érezni magad utána. Emiatt egyre több kávét kell inni ahhoz, hogy ugyanazt a hatást lehessen elérni vele. De nemcsak koffeintoleranciát okozhat a rendszeres fogyasztása, hanem még függőséget is.

A koffeinről kimutatták, hogy ténylegesen függőséget tud okozni hasonlóan a drogokhoz, még elvonási tüneteket is lehet tapasztani azután, hogyha valaki hirtelen abbahagyja. A túl sok koffein mellékhatásai a szorongás, az idegesség, a megemelkedett vérnyomás, az erős szívdobogás, az alvászavar és az ingerlékenység, de akár pánikrohamok formájában is megmutatkozhat.

Aki szeretné a mellékhatásokat minimalizálni, illetve elkerülni, azok figyeljenek arra, hogy testtömeg kilogrammonként nem haladhatja meg a napi koffeinbevitel a 3 mg-ot. Sőt, akár időnként ki lehet próbálni kávémentes időszakokat, helyette zöld vagy vörös teát inni. Már 2-3 hét kávészünet is sokat tud javítani a már kialakult függőségen.

Nem beszélve arról, hogy akik tejjel és cukorral isszák a kávét, azzal pluszkalóriát visznek be, és ahogy egyre csökken az érzékenység a koffeinre, úgy fogyaszt több serkentő italt az ember, és nő a napi bevitt kalória is. Ez hozzájárulhat a súlygyarapodáshoz, és az egészségre is káros lehet. Érdemes ízesítetlenül fogyasztani.

femina.hu

Ajánló