KezdőlapAgrárvilágÁllatEtetik és itatják a nagy hidegben hazatért első gólyát

Etetik és itatják a nagy hidegben hazatért első gólyát

Az első napon nem fogadta el az eledelt, vasárnap viszont jót falatozott belőle.

Február 12-én az első teleléséből hazatérő fehér gólya menetrendszerűen érkezett meg vassurányi fészkébe. Mint a Sokszínű vidék megírta, a Suri nevű madár az elmúlt években szinte napra pontosan ilyenkor foglalta el fészkét: 2018-ban és 2019-ben február 13-án, 2020-ban pedig valamivel korábban, február 11-én.

Ami biztos, egyik alkalommal sem volt olyan hideg, mint az idei érkezéskor. Suri ezúttal a tél legzordabb időszakában jött meg, így etetése és itatása a korábbi évekhez képest is fontosabbá vált.

Surinak már érkezése másnapján tettek ki ételt és vizet – hiszen a természetes lelőhelyek befagytak, halra sem tud vadászni és folyadékhoz sem jut a mínuszokban -, amit érdeklődve megnézett, de nem evett belőle, inkább a réten és a közeli szántóföldön keresgélt.

A madár korábbi etetője, Sövegjártó Szabolcs tett ki egy vödörben élelmet Surinak a fészek közelében a szokásos piros színű “etetős” kabátjában. Úgy tűnik, hogy a madár megismerte őt, de csak azután repült a vödörhöz, miután a férfi hátrébb húzódott. Bár ez a hideg aggasztó, de az nagy öröm, hogy Suri elfogadta a számára felkínált élelmet

– olvasható a Telelő gólyák – Gólyteleltetés Facebook oldalon.

Mint írják, nagy köszönet jár a Sövegjártó családnak, hogy gondját viselik a korán megérkezett madárnak, bevállalva ennek anyagi terheit is, de köszönet illet mindenkit, akik segítik Surit a településen.

Suri csirkehúst és klopfolt csirkenyakat kap táplálékként és friss vizet is “felszolgálnak” mellé minden nap.

sokszinuvidek.24.hu

Ajánló