KezdőlapGasztronómiaA molekuláris italnyomtatóval szinte bármilyen innivaló elkészíthető

A molekuláris italnyomtatóval szinte bármilyen innivaló elkészíthető

Egy Cana nevű cég bemutatta a bolygó első „molekuláris italnyomtatóját”. A cég nyilatkozata szerint a gép egyetlen ízesítőpatron használatával több ezer különféle italt, méghozzá például gyümölcsleveket, üdítőket, jeges kávét, sportitalokat, bort és koktélokat tud kikeverni.

A Cana One nevű masina a konyhapulton is elfér, és a felhasználók egy érintőképernyőn keresztül adhatják meg, hogy aktuálisan milyen márkájú és típusú nedűt szeretnének kicsikarni belőle.
Ezen a kijelzőn még az innivalóban tartalmazott alkohol, koffein és cukor elvárt szintjét is be lehet állítani.


Fotó: cana.com

A rendszer egy „újszerű, mikrofluidikus folyadékadagoló technológiát” alkalmaz az italok elkészítéséhez.

A kényelem, és a menőségi faktor mellett a Cana One egyik legnyilvánvalóbb előnye az lehet, hogy az alkalmazásával búcsút lehet inteni a palackoknak és a fémdobozoknak, vagyis a hulladékképződés kiküszöbölhető. Mi több, a gép használata mellett az összetevők (például narancs, szőlő stb.) megtermesztéséhez hagyományosan felhasznált vízmennyiség is teljes egészében megtakarítható.


Fotó: cana.com

Bár a Cana a patronokat szükség szerint automatikusan, költség nélkül fogja kicserélni, az italokat egy nem tökéletesen világos értékesítési modell keretében – 0,29 és 2,99 dollár közötti áron – darabonként ki kell majd fizetni.

A Cana One-ok kézbesítése az Egyesült Államokban várhatóan 2023 elején fog megkezdődni, és egyelőre bizonytalan, hogy a gyártó a világ Amerikán túli piacait is megcélozza-e majd a készülékekkel.

TulipGarden Café / storeinsider.hu – Zamaróczy Ádám

 

Ajánló