KezdőlapAgrárvilágÁllatMadárodút hozott Valentin

Madárodút hozott Valentin

Rendhagyó programmal ünnepelték néhányan a Valentin-napot Szolnokon. A természet szerelmesei virágcsokrok és csokidesszertek helyett különleges meglepetéssel készültek, madárodúkat helyeztek ki a Milléren. A hagyományteremtő program nemcsak hasznos, de nagyon sikeres volt. A szervezők remélik, hogy az új odúk mielőtt benépesülnek.

– Elsőre jó bulinak tűnt, és ezzel együtt kedves ismerősünk, a program szervezője meggyőzött minket, hogy érdemes, és azon túl hasznos és fontos csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez – mondta el Kállai Anikó. A szolnoki hölgy párjával együtt lett odúgazda, maguk helyezték ki az általuk „örökbe fogadott” leendő madárlakot, és követni fogják az odaköltöző madárkák sorsát. Mint elmondták, közelebb kerültek a természethez, és ez csak a kezdet számukra.

– A program ráadásul nagyon érdekes kísérőeseményeket is felvonultatott, csodálattal figyeltük a madárgyűrűzést és a ragadozó madarak bemutatóját – tette hozzá Anikó. Az első alkalommal, de mindenképpen hagyományteremtő szándékkal szervezett program célja tulajdonképpen ez volt. Változatos programokon keresztül bemutatni az érdeklődőknek a madarak csodálatos világát, és lehetőséget teremteni az életük nyomon követésére.

– Hogy honnan jött az odúkihelyezés ötlete? Tulajdonképpen onnan, hogy elképzeltük, hogy milyen jó mezőkön, erdőkben a naplementében sétálva madárcsicsergést hallgatni, mindeközben nem csípnek, nem zavarnak a fránya szúnyogok. A madárpopuláció növelésével mindez talán elérhető, de legalábbis csökkenthető a szúnyogok száma. Hát valahogy így jött az új projekt ötlete, ami cselekvésre is késztetett minket – foglalta össze Szabovik Tamás.

Az esemény ötletgazdája szerint ez egy jó kezdet, de még sok ilyen alkalomra lesz szükség. A szolnoki fiatalember társaival az első esemény sikerén felbuzdulva, máris szervezi a további akciókat, mint elmondták, minél több odút tesznek ki, annál több lehet a madár. Ehhez minél szélesebb összefogásra, együttműködésre van szükség.

fotó: pixabay.com

Szerencsére a fiatalember megtalálta azokat az embereket, aki mellé álltak, és segítették az elképzelés megvalósításában. Kiemelkedő szerepe volt az esemény sikerében Hajdú Tamásnak, aki a helyszínt biztosította a hasznos természetvédő programhoz.

– A területemen lévő fákra, valamint egyik „szomszédom” (idősebb Bakondi Józsefnek ezúton is köszönjük) horgásztó előtti erdejében helyeztük ki az odúkat. Összesen huszonegy darabot tettünk ki. Ezek között volt A- és B-típusú, valamint fakuszodú – számolt be az eredményről Hajdú Tamás. A Madárfigyelő Szolnok „állomás” tulajdonosa szívesen csatlakozott a kezdeményezéshez, hiszen számára is kiemelten fontos a madárvédelem, a természet közelsége, a környezet megóvása.

– Mi így igyekszünk segíteni az énekes madarak fészkelését, költését. Cserébe ők „kilószámra” pusztítják az adott területen lévő kártevőket, szúnyogokat, kullancsokat. Így mindenki jól jár – tette hozzá mosolyogva a fiatalember. Tamás elárulta, hogy a tervek szerint pár héten belül még szeretnének egy hasonló akciót szervezni.

Az érdekes esemény keretében az odúk kihelyezése mellett további különleges események is várták az érdeklődőket. A Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Helyi Csoportja szervezésében madárgyűrűzést tartottak, valamint Váczi József solymász látványos bemutatót tartott, így a résztvevők megismerhették az odúlakó madarak természetes ragadozóit is.

szeretemamezogazdasagot.hu / szoljon.hu

Ajánló